21.rész - Otthon, édes otthon.

Sziasztok!

Tudom, hogy rég volt rész, de most, hogy befejeztem az egyik blogom több időm lesz, így több rész is fog érkezni, ha minden úgy sikerül, ahogy tervezem. Remélem örültök, hogy újra folytatódik a történet. Azt még nem döntöttem el pontosan milyen hosszú is lesz, de 45 résznél biztosan nem lesz hosszabb. Viszont addig míg van, nem kell aggódni. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

--------------------------------------------------------------------------------

Harry Styles

  Tövig taposom a gázt, miközben idegesen markolom a kormányt. Nem tudtam megtenni, képtelen voltam félrehívni Louist és elmondani neki, hogy mi történik Lottieval, hogy vigyáznia kell rá. Láttam rajta, hogy még nincs jól és ezzel biztosan nem segítettem volna neki a gyógyulásban. A francba is! De azzal sem segítek, ha eltitkolom. Ők is hazamennek, ahogy én is, pedig most sokkal jobban lennék mellette és tudatnám magammal, hogy biztonságban van, még akkor is, ha ez nem teljesen biztos. 

  Tisztában vagyok vele, hogy akkor is képes lenne folytatni, ha minden lépését figyelném. Lottie okos lány és cseles. Mindig eléri, amit akar vagy így vagy úgy, ezt már megtanultam róla, Louistól. Nem tudom elképzelni, hogy mi történhetett vele, hogy ilyen helyzetbe került, de szerettem volna ott lenni vele és lebeszélni erről a hülyeségről. 

  El sem tudom hinni, hogy drogozik. Ő nem teheti ezt. Ő egy aranyos és kedves kislány, inkább lány. Azok pedig nem szednek kábítószert. Lehet, hogy nehéz az életük és sok csalódás éri őket, de képesek tisztán gondolkodni és helyesen dönteni. Valami hatalmas csalódás kellett, hogy érje, ha úgy látta, hogy nincs jobb megoldás.

  Szívem szerint visszafordulnék és nem engedném őt el magam mellől. Kattog az agyam, úgy vezetek, mint egy idegbeteg, ami már több sofőrnek is feltűnt, de én mit sem törődve velük mentem tovább. Most viszont úgy érzem muszáj lenyugodnom, különben a végén még nekem lesz belőle bajom és én leszek az oka, ha rosszabbodik az állapota.

  Bevágom a féket, mire a kocsi pár másodperc múlva megáll. Nem kell lehúzódnom - nem is tudnék - mivel senki sem jön utánam. Hátradőlök az ülésben, míg a kezeim továbbra is a kormányon tartom. Idegesen kapkodom a levegőt. Egyszerűen képtelen vagyok lenyugodni. Már egy fél órája jöttem el tőlük és azóta fogalmam sincs, hogy mi lehet vele. Tudnom kell, hogy jól van-e, muszáj megtudnom, hogy legalább egy kicsit lenyugodjak. Kezembe veszem a telefonom, majd egyből a nevére kattintok és írni kezdem a neki szánt üzenetem, ám mielőtt még eljutnák a harmadik szó bepötyögtetéséhez, üzenetem érkezik tőle:

"Kérlek ments meg! Mióta beszálltam a kocsiba, Louis egyfolytában csak faggat, hogy mit csináltunk. Hiába mondom el neki ezerszer is, hogy filmeztünk, mint aki meg sem hallja folytatja. Bárcsak itt lehetnél... - L."

  Az első mondat után kicsit beparáztam, de amint tovább olvastam megnyugodtam, hiszen semmi baja, csak Louis megy az agyára, amit meg is értek. Bármilyen hülyén is hangzik, hiába van nővérem én is ugyanúgy féltem, hogy valami barom összetöri a szívét, mint ahogy Louis félti Lottiet. Bele se akarok gondolni, hogy min fogok majd keresztülmenni, ha kiderül, de biztos vagyok benne, hogy miatta kibírom majd. 

  Fel sem tűnt, de az üzenetét olvasni, kicsit megnyugodtam. Ennek köszönhetően sokkal könnyebben megy az írás, mint pár perccel ezelőtt ment volna. 

"Gondold azt, hogy ott vagyok melletted és a karjaimban tartlak, biztosan sokkal könnyebb lesz akkor elviselned. Nekem is már most hiányzol, de hamar eltelik ez a pár nap, ne aggódj. Ne csinálj semmi butaságot, amíg nem vagyok melletted. Este felhívlak, de addig még úgyis beszélünk. - H."

  Dudálásra kapom fel a fejem, ami azt jelenti, hogy már nem vagyok egyedül az úton. Sebességbe teszem a kocsit, majd a gázra lépek, minek következtében a motor felberreg és ismét haladok az otthonom felé. 

  Nem voltam benne biztos, hogy haza akarok jönni, mert utána mindig nehéz a búcsúzkodás, de a szüleimnek és Gemmának szüksége van rám. De ez fordítva is igaz. Szeretném kikérni a véleményüket úgy, hogy egy szót sem mondok nekik Lottieról, de ahogy Gemet ismerem, biztosan leesik majd neki. Viszont megpróbál majd segíteni, de csak annyit fog elérni, mint mindig, hogy még ennél jobban is összezavarodjak. Nem szándékosan csinálja, de nekem a lányok gondolkozása sosem volt érthető. De ezt tőlem nem is várhatja el senki sem, hiszen én fiú vagyok, máshogy gondolkodom. 

  A már rég nem látott táblánál fordulok be az utcánkba, ahol már most úgy érzem, hogy szeretet fogad. Nem mintha bármi bajom is lenne Londonnal, de ahogy a mondás is mondja: Mindenhol jó, de a legjobb otthon. Ezt én is így gondolom. Rengeteg helyen jártam már, de még egyiken sem éreztem úgy magam, mint Holmes Chapel-ben.

  Mosolyogva állítom le a motort a feljárónkon. Minden olyan nyugodt és csendes, de biztos vagyok benne, hogy két óra múlva már minden e feje tetejére fog állni, amint a rajongók megtudták, hogy hazajöttem. 

  A kulcsaimat keresgélve lépkedek az ajtón felé. Megpróbálom csendben kinyitni az ajtót, hogy meglepetést okozzak anyáéknak, bár szerintem már feltűnt neki a kocsim, de senki sem fogad az előszobában, így a konyha felé veszem léptem, ahonnan beszélgetést hallok.

  - Tudom anya, ne... - beszél Gemma, viszont az ajtó nyílására elhallgat és felém fordul, majd hatalmas mosoly terül szét az arcán. - Harry! - ugrik a nyakamba, mire én elnevetem magam.

  Annak ellenére, hogy ő már kész felnőtt nő, ahogy ő mondja magáról még mindig úgy viselkedik, mint egy gyerek. Most éppen lila a haja, amikor utoljára láttam még szőke volt. Bele se merek gondolni, hogy azóta hányszor festette már be.

  - Nekem is hiányoztál, Gemma. - suttogom a fülébe, miközben köré fonom a karjaim. Szorosabban öleli a nyakam, mire én már alig kapok levegőt. - Megfojtasz... - motyogom, mire nevetve elenged.

  - Megnőtt a hajad. - jelenti ki.

  - Semmi "te is hiányoztál nekem" csak megnőtt a hajad? - vonom fel a szemöldököm.

  - Ne hülyéskedj már tökfej, te is tudod, hogy hiányoztál. - nyom egy puszit az arcomra. - Hogy ne hiányozna az én idegesítő kisöcsém?

  Nem válaszolok kérdésére, inkább elengedem a fülem mögött. Kikerülve Gemmát anya felé lépkedek, akinek mosolyogva adok egy puszit, majd zárom karjaim közé. Érzem, ahogy az ő karjai is lassan a derekamra fonódnak. Sosem kérte, hogy jöjjek haza, pedig pontosan tudom, hogy milyen rossz neki, hogy a fia nincs mellette.

  Anyával nekünk mindig szoros volt a kapcsolatunk, ez természetesen azóta sem romlott meg, csak a kevés együtt töltött idő miatt, már nincs rá annyi időnk.

  - Üdv itthon, Harry. - suttogja a fülembe. - Örülök, hogy hazajöttél... - szorít magához. 

  - Én pedig örülök, hogy itthon lehetek. - nyomok még egy puszit az arcára. - Hogy vagytok? - nézek rá, majd Gemmára, mire a nővérem megforgatja a szemét. - Oké valamiről lemaradtam, tudni akarom én, hogy miről?

  Biztos vagyok benne, hogy Gemmáról van szó, ami egyet jelenthet vagy lány problémája van, amit nem akar velem megosztani vagy esetleg valami olyasmi, amiről én nem akarok tudni.

  - Na halljam mit csináltál már megint? - nézek rá.

  - Éppen ez az, hogy semmit sem tettem. Csak túl vékonyak a falak. - morogja a szemembe nézve.

  Csak pár másodpercig vagyok képes komoly fejet vágni, utána akaratom ellenére is feltörik belőlem a nevetés. Tudom, hogy nem helyes, hiszen mégiscsak anyáék házáról van szó, de az, hogy ezt előtte mondja ki ilyen nyugodtan megnevettet.

  - Tudod, Gemma nekem az nem semmi. - vágja rá anya, majd dühösen néz rám, mire én megpróbálom leállítani magam, mielőtt én is bajba kerülnék. - Elfogadom, ha szexuális életet élsz, hiszen már felnőtt vagy, de nem az én házamban. 

  - Anya! - csattan fel Gem. - Csak egyszer történt meg és megmondtam, hogy többet nem fog, csak felejtsük már el ezt a témát, kérlek. 

  - Nem Gemma. Nem felejthetjük el. - rázza meg a fejét. - De most megúsztad, mivel megjött az öcséd, de később ezt még folytatjuk.

  - Miattam ezt abba ne hagyjátok. - emelem fel a kezeim. - Végre nem én vagyok a feketebárány a családban, ezt jó hallani.

  - Baromarc. - vágja hozzám Gemma, majd kiviharzik a konyhából, én pedig felnevetek.

  - Ha tudtam volna, hogy ma jössz haza, biztosan nem mentem volna bele ebbe a beszélgetésbe. - sóhajt fel anya. - Nem akartam, hogy fültanúja légy.

  - Nyugi anya. - mosolygok rá. - Nekem ez nem kellemetlen, sokkal inkább Gemnek az. - vonom meg a vállam. - Én élvezem is egy kicsit, hogy nem tudja az orrom alá dörgölni, hogy megint mit csináltam, mert most nem én vagyok az egyetlen, aki hibát követett el. Megyek és beszélek vele, jó?

  - Persze, menj csak, addig én befejezem a vacsorát, Robin mindjárt hazaér. - bólint rá.

 Gemma szobájából, hangos zene szűrődik ki. Tisztára úgy viselkedik, hogy mint egy kamasz. Meg sem próbálok kopogtatással bejutni a burkába, inkább csak benyitok. Az ágyán fekszik becsukott szemekkel. Közelebb lépek hozzá, majd leülök mellé, mire kinyitja a szemeit és rám néz.

  - Most azért jöttél, hogy szekálj? - vonja fel a szemöldökét.

  - Azt is megtehetném. - vigyorgok rá gonoszul. - De nem fogom. Viszont még mindig nem tudom felfogni, hogy voltál képes szexelni két szobára az anyáékétól. - rázom meg a fejem. 

  - Akadj le róla, Harry. - néz a szemeimbe. - Nem voltam teljesen józan, nem tehetek róla. De most mi lenne, ha nem az én magánéletem kerülne a felszínre, hanem mondjuk a tied? Van már valami szőke bombázó a láthatáron?

  Tudtam, hogy eljön ennek a témának az ideje, de arra nem számítottam, hogy alig fél órán belül. Oldalra fordítom a fejem, mire megakad a szemem egy fehér kiskutyán, ami inkább egy pamacshoz hasonlít. Kíváncsian nézek Gemre, majd a kutyára, aki megindul egyenesen felém. Felkapom, majd Gemmához fordulva várom a magyarázatot.

  - A szomszéd kislány kutyája, én vigyázok rá, míg haza nem jön, ugye Mufy? - vakarja meg a fülét. - De ne tereld a témát Styles, inkább bökd ki, úgyis tudom rá a választ.

  - Én nem terelem a témát. - vágom rá, ami mondjuk nem igaz, de attól még tagadhatom. - De tudod nem minden alkalomkor fogad egy kutya a szobádban. - simítom meg a fejét. - A lányokról meg mit mondjak?
  - Talán az igazat? - vonja fel a szemöldökét. - Mi mást tehetnél?
  - Hazudhatnék, de mindketten tudjuk, hogy te észrevennéd. - sóhajtom, mire nevetve bólint. - Igen van egy lány, de az a lány számomra elérhetetlen lenne, viszont minden szabályt megszegek vele, ami nem jó sem nekem, sem neki, mert ha lebukunk akkor mindketten agy szarban leszünk.
  - Gondolom azt meg se kérdezzem, hogy hívják, mivel úgysem mondanád el.
  - Nem, nem mondanám el. - bólintok. - Azt hiszem a tiltott gyümölcsbe szerettem bele, akinek valami olyan van a múltjában, ami tönkretette őt, csak azt nem tudom mi lehet az.
  - Hát akkor derítsd ki, mi sem egyszerűbb ha az illető részeg. - vonja meg a vállát.
  - Ezt én is tudom, de Gem nem akarom őt leitatni. - rázom meg a fejem. - Azt akarom, hogy magától vallja be nekem...
  - Te hülye vagy. - nevet fel. - Ismered te a lányokat, Harry? Maguktól csak akkor vallanák be, ha már nem lenne más megoldás, különben soha. A múlt pedig a második kategóriába tartozik, nem pedig az elsőbe. Szerelmes vagy bele?
  - Őszintén? Fogalmam sincs, azt érzem, hogy igen, de az is lehet, hogy csak azért van, mivel meg szeretném őt védeni, fogalmam sincs, de az biztos, hogy többet érzek iránta, mint barátság. - jelentem ki. - Ha nincs mellettem, hiányzik, ha nem láthatom akkor aggódom érte.
  - Öcsi, ha tetszik, ha nem el kell fogadnod, hogy szerelmes vagy ebbe a lányba, bárki is legyen az. - néz a szemembe.
  Igen, szerelmes vagyok belé és pont ez a baj. Ez a rohadt nagy baj...