23.rész - Már nem ugyanaz a hely

Sziasztok!

Meghoztam nektek a következő részt! Remélem örültök neki! Mivel már vakáció van, szeretnék gyakrabban hozni részeket nektek és ezt meg is fogom tenni. Egy héten remélem négy rész lesz, én azon leszek és remélhetőleg sikerül is. Nem terveztem még meg hány részből is fog állni a blog, sem azt, hogy lesz-e második évada, de szeretem írni és talán benne lesz az is, hogy hosszúra tervezem, de az is lehet, hogy nem. Ez majd kiderül. De nagy részben tőletek is függ ez az egész, ha szeretnétek, hogy hosszú legyen akkor bizonyítsátok be nekem és én akkor elgondolkozom rajta. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

----------------------------------------------------------------------------------

Lottie Tomlinson

  Lassú léptekkel haladok a már jól ismert úton. Egyedül vagyok, mégsem érzem magam annak. Lehet, hogy kihalt az utca, hiszen ilyenkor mindenki egy helyen bandázik, aminek pár hete még is a részese voltam, de már nem így van. Azt sem értem, miért tartok erre?! Már nem vagyok a részese, semmi keresnivalóm sincs ott, mégis oda vezetnek a lábaim. Talán azért, mert hiányzik? Vagy csak látni akarom őket? Látni akarom őt, hogy meggyőződjek róla, hogy jól van és nem szenved utánam, bár biztos vagyok benne, hogy ez így van. Nem olyannak ismertem meg. Érzékeny, kedves és törődő srác, de nem szenvedős típus. Ha valami baja van, mindig talál egy menekvő utat magának, ami valószínűleg most a pia és a drog volt. Bűntudatom kéne, hogy legyen, de nincs. Talán azért, mert beletörődtem, hogy ilyen az élet. Sosem lesz teljesen tökéletes és vidám, mindig lesznek bökkenők, amiknek köszönhetően valami megváltozik benned, ami miatt sosem lehetsz teljesen boldog. Ez az élet. Ha tetszik, ha nem el kell fogadnom, hogy minden képes megváltozni egy szempillantás alatt és ez így van rendjén. 

  Harry is ezt mondta és neki képes vagyok mindezt elhinni. Nem csak azért, mert idősebb nálam és sokkal több tapasztalata van, mint nekem, hanem, mert ismerem és megbízom benne. Nem kéne és nem is helyes, amit teszek, ezt pontosan tudom, de nem tudok ellene cselekedni, hiszen fontos nekem és vele úgy érzem, hogy van célom az életben. Hosszú ideje szeretem és hiába találtam egy fiút, akit képes lennék szeretni, elég volt újra megpillantanom őt, hogy mindez kétséget keltsen fel bennem. 

  A tegnapi beszélgetésünk kicsit felzaklatott, ugyanis nem tudtunk normálisan egy szót sem váltani, ugyanis az ajtóm előtt lépéseket hallottam, abban a pár percben, miközben vele beszéltem. Normális esetben tettem volna rá, de nem akartam még ennél nagyobb botrányt, mint ami már kialakult aznap. Inkább csendben próbáltam közölni vele, hogy mennyire hiányzik és mennyire elegem van Louisból. 

  Amint kitettem ma reggel a lábam a házunkból, azonnal felhívtam, de nem tudtunk sokat beszélni, hiszen nem volt egyedül. Fájt, hogy nem beszélhetünk normálisan, de elfogadtam, hogy nincs rá most lehetősége, de megígérte, hogy még a mai nap folyamán felhív majd, amikor egyedül lesz. Én csak későn megyek ma haza, így nem kell aggódnom, hogy nem lesz rá alkalma...

  A garázshoz érvem, megremegnek a lábaim. Tisztán hallom bentről kiszűrődő zenét és nevetést. Fogalmam sincs, hogy fognak fogadni, de be akarok menni hozzájuk és beszélni velük, hiányoznak. Igaz nem sokat beszéltem velük az elmúlt napokban, de amikor volt egy kis időm, mindig írtam nekik, kivéve Colinnak. Vele nem vagyok képes úgy beszélni, mint régen, hiszen mindent tönkretettem kettőnk között, most mégis itt az alkalom, hogy szemtől szembe lássam őt és beszéljek vele. 

  Amint átbújok a félig felnyitott ajtó alatt, egyből megcsap a cigi szaga és a körülöttem lévő emberekből áradó boldogság. Nem vettek észre, én viszont annál inkább észrevettem őket, jobban mondva egy párost. Colin és Emma. Nem akarok hinni a szememnek, bár már semmi közöm hozzá mégis fáj, hogy ilyen hamar képes volt új barátnőt szerezni magának. Emma kacarászva ül az ölében, miközben, ha jól látom Colin a nyakát csókolgatja. Nyelek egyet, majd beljebb indulok, mire Nick szeme rám villan. 

  Hatalmas szemei elkerekednek, majd oldalba bökve Colint, valamit a fülébe suttog, mire még innen is világos számomra, hogy megfeszül ültében, majd rám emeli szemeit, én pedig zavart mosolyt küldök felé. 

  - Lottie! - kap el két erős kar, majd szorosan magához ölel. Egyből felismerem Marc parfümjének az illatát. - Már azt hittük, sosem látunk téged újra. - kiáltja túl a zenét. 

  - Hát itt vagyok. - nevetek fel, kínosan. Ritkán jövök zavarba, de most úgy érzem, hogy ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a volt pasim egy másik csajt ölelget magához, miközben magamon érzem perzselő tekintetét. - Itt vagyok... - suttogom.

  - Srácok! - kiáltja el magát, engem elengedve. - Nézzétek kit hozott hozzánk a sors! - mutat rám. 

  Néhány szempár meglepetnek tűnik, néhány pedig bosszúsnak, amin nem lepődök meg, hiszen megértem, hogy a hozzám közelebb állók, megharagudtak, hogy csak úgy leléptem, megszakítva velük a kapcsolatot, egyik pillanatról a másikra. 

  Beljebb megyek, majd az elém táruló ölelő karok közé vetem magam és úgy érzem, mintha otthon lennék, hiszen hónapokon keresztül ez volt számomra az otthon. Itt leltem békére, itt éreztem szeretetet. Itt voltam önmagam. Mindenki megölelt, még ha vonakodva is, kivéve Colint és Emmát. Nem csodálom őket ezért, hiszen én sem tudnám, hogy reagálnék, ha fordított esett lenne. 

  Emma volt a lányok közül akivel a legjobban kijöttem, Colin pedig a pasim, most pedig együtt vannak. Amiről nem is tudtam, pedig beszéltem vele, nem is egyszer ebben a pár hétben, de egy szóval sem említett semmit sem. De miért is lepődöm meg ezen?! Én sem mondtam volna semmit fordított esetben...

  Kezeim közé veszem a felém tartott üveget, majd jól meghúzom. Nem akartam inni, nem azért jöttem, ide, viszont úgy érzem, hogy szükségem van egy kis piára. Különben is a sör, nem árt meg annyira, mint az erősebb pia.

  - Nélküled nem ugyanaz a banda. - dobja át vállamon a karját, Nick. - Hiányzol nekünk kislány. - mosolyog rám.

  - Igen, szeretnénk többször látni. - bök oldalba, Marc. 

  - Én is titeket. - sóhajtok fel. - De tudjátok, hogy mi van. Szeretnék ellene tenni, de nem lehet... bár szerintem vannak itt olyanok is akik a pokolba kívánnak. - suttogom, mire Marc összeráncolt szemöldökkel pillanat rám. - Nem számít, ne is foglalkozzatok azzal, amit mondtam. - rázom meg a fejem.

  - Colin nem utál téged. - néz a szemembe Nick. Tudom, hogy nem kéne neki elhiggyem, hiszen látom, hogy néz rám ebben a pillanatban is, de Nick a legjobb barátja, így kicsit mégis reménykedem szavainak igazába. - Nehéz neki, nekem elhiheted.

  - Én magam is látom. - mosolygok rá keserűen. - De nem igazán érdekel, örülök, hogy boldog. - hazudom.

  - Ne etesd magad kislány, nem minden az ami annak látszik. - nevet fel. - Ismered őt, te boldognak látod?

  - Nem tudom. - vonom meg a vállam. - Nekem annak tűnik. Nem csodálkozom, hogy ide sem jön köszönteni, hiszen ellöktem magamtól...

  - Tévedsz. - suttogja a fülembe Marc. - Ide tart.

  Megdermedek, majd szép lassan oldalra fordítom a fejem és láss csodát, Colint fedezem fel, felém tartva, miközben Emma duzzogva issza a sörét továbbra is a kanapén ülve. Remek, most mit kéne tennem. Visszafordulok a srácok felé, de már csak hűlt helyüket látom.

  Próbálom figyelmen kívül hagyni, hogy a hátam mögött áll, de nem megy, ugyanis megérinti a karom, majd maga felé fordít. Szemeim behunyom, majd sóhajtva nézek fel rá. 

  - Szia. - suttogja, amit a zene miatt nem hallok, de le tudom olvasni a szájáról. - Beszélhetünk? - hajol a fülemhez, mire én aprót bólintok. Éppen indulni akarunk kifelé a garázsból, amikor meghallom Emma hangját. 

  - Colin! - kiáltja, mire az említett fiú felé fordul. - Hová mész bébi?

  - Mindjárt visszajövök. - vágja rá, majd a kezem után nyúlva vezet ki a helyről. - Mit keresel itt? - kérdi néhány csendes perc után.

  - Hazajöttünk pár napra és szerettem volna meglátogatni a többieket. - suttogom, hiszen már hallani lehet a hangom. 

  - Csak a többieket? - pillanat rám. - Engem nem, csak a többieket? - a hangjába szomorúságot fedezek fel, de most mégis mit válaszolhatnék erre?! Igazság szerint őt is látni szeretettem volna, de nem tudom, hogy jó ötlet-e ezt elmondani neki. - Hiányoztál Lottie az elmúlt hetekben. - teszi hozzá alig hallhatóan, miután rájött, hogy nem fogok válaszolni kérdésére.

  - Miért csinálod ezt? - kérdem magam elé bámulva. - Miért sétálsz itt velem, miközben neked ott van Emma? És miért mondod azt, hogy hiányoztam, ha tisztán látszik, hogy már nem vagy egyedül? - pillantok rá. 

  - Emma és köztem semmi sincs. - sóhajt fel. - Nem vagyok vele. - rázza meg a fejét, mire én felnevetek. Nincs vele, igaz? Akkor mégis mi történt bent?! - Lehet, hogy úgy tűnik és az is meglehet ő annak veszi, de csak kihasználom őt, hogy ne gondoljak rád. - kapja el a karom és fordít, magával szembe. - Nem vertelek ki a fejemből, Lottie és nem is menne, nem csak azért mert nem akarom, hanem mert még mindig szerelmes vagyok beléd...

  - Colin. - suttogom. - Nem - rázom meg a fejem - én már nem érzem ezt. Én már nem érzem ezt. - nézek most már a szemébe. - Sajnálom, de már nem.

  Látom a szemében lévő fájdalmat, szavaim miatt. Tudom, hogy megbántom őt vele, főképpen, hogy most mondta azt én még mindig fontos vagyok számára, de én már nem érzem ezt. Fontos nekem az igaz, de Harry az akit szeretek. Mindig is így volt és ezen nem fogok tudni változtatni, bármennyire is szeretnék. 

  - Találtál valakit? - kérdi szemembe nézve. Válaszként csak lesütöm a szemem. - Ki az? Ki az a srác Lottie és mitől jobb ő, mint én?

  - Kérlek, nem akarok erről beszélni, Colin. - rázom meg a fejem. - Nem számít ki az... csak az, hogy van valaki más... Neked is találnod kéne valakit.

  - De én nem akarok rajtad kívül senkit! - morogja feljebb emelve a hangját, mitől összerezzenek. - Nekem te kellesz, senki más!

  - Kérlek, ne mond ezt. - kérlelem. - Keresned kell valakit, mert én nem leszek már veled...

  Látom, hogy lángol a tekintete, hogy mennyire dühös, de tudnia kell... A telefonom megrezeg a zsebembe, mire utána nyúlok és megnézem ki szeretne velem beszélni. Ajkamra azonnal mosoly húzódik, amit felvillan előttem a neve. Harry. 

  - Ő az? - bök a telefonom felé. - Tudod mit Lottie! - néz egyenesen a szemembe. - Ne gyere többet ide! Ha látni akarsz bárkit is a bandából, akkor beszéljetek meg egy találkozót máshol, mert én nem akarlak látni téged! Te már nem vagy a csapatunk tagja! - ordítja a képembe, majd sarkon fordulva indul vissza a garázs felé.

  Mély levegőt vége húzom el a zöld gombot, majd nyomom a fülemhez a telefont. Nem szabad engednem, hogy megérezze, hogy történt valami. Úgy kell beszélnem, mintha minden rendben lenne, még akkor is, ha ez ebben a pillanatban nem így van.

  - Szia, kicsim. - hallom meg lágy hangját, mitől mosoly kúszik az arcomra.

  - Szia, Harry. - üdvözlöm.

  - Minden rendben? Kicsit zaklatottnak tűnsz. - kérdez rá. Remek ez nagyon hamar ment neki.

  - Persze, csak Louis. - hazudom. - Nem akad le a témáról, de megoldom valahogy majd. - nyugtatom meg. - Ott minden oké?

  - Én is beszéltem ma vele. - sóhajt fel. - Kicsit kiakadt, de tudom kezelni a helyzetet, meglátod, hogy minden rendben lesz. - nem látom, de hallom a hangján, hogy mosolyog. - Itt minden a legnagyobb rendben van. Anya éppen ebédet készít, én addig úgy döntöttem felhívlak téged, mivel végre nincs ki kihallgassa a beszélgetésünket.

  - Örülök, hogy ott minden rendben. Tudom, hogy még csak két nap telt el, de már most hiányzol. - suttogom. - De a tény, hogy pár nap múlva láthatlak boldoggá tesz. - teszem hozzá.

  - Te is hiányzol nekem... el sem tudod képzelni mennyire. Lesz mit bepótolnunk... - nevet fel. 

  - Csak legyen rá időnk. - fejezem be helyette.

  - Ezen nem fog múlni, Lottie. - kuncog fel. - Ha rajtam múlik biztosan teszek róla, hogy legyen rá alkalmunk. Nem érdekel, hogy és mikor, de keresni fogok egy kis időt kettesben számunkra. Még akkor is, ha ki kell szöktesselek vagy belopózzak hozzád az éjszaka közepén.

  - Biztos voltam benne, hogy ezt fogod mondani. - nevetek fel.

  Szeretném, ha ebben a pillanatban itt lenne velem és magához ölelne, de tudom, hogy nem lehet. Viszont azt is tudom, hogy pár nap múlva mindent bepótol majd és ez a tény nekem már elég, hogy átvészeljem ezt a pár napot nélküle.