2014. november 1., szombat

19.rész - Elvonási tünetek

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt. Remélem örültök neki. Tudom, hogy vannak akik már unják, hogy Lottie folyton menekül Harry elől és próbálják titkolni a kapcsolatukat, de nem csak erről szól a történet. Ez is benne van, de már nem olyan sokáig. Amint látjátok ebben már kiderül valami. Még nem döntöttem el, hogyan folytassam, mert az előző részek teljesen máshogy alakultak, mint azt terveztem, de a változás sosem baj. Csak remélni tudom, most sem lesz az. Köszönöm a b1ztatásokat és az olvasókat is! Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------------------------------------


  Igazság szerint azt sem tudom, hogy kerültem ide. Tegnap még Dél-Amerikában voltunk, ma pedig Londonban ébredek, egy ismeretlen szobába. Az utazásból szinte minden kiesett, ugyanis az egészet végigaludtam. Arra sem emlékszem, hogy mikor érkeztünk meg. Annyi rémlik, hogy mielőtt elaludtam volna, hallottam mikor Louis azt mondta valakinek, hogy vigyázzon rám egy két napig, mivel ő rosszul van. Az egyik koncertjükön, ami alig három napja volt, esőben énekeltek és az én kedves bátyám megfázott, engem pedig még a közelébe sem akar engedni, nehogy én is elkapjam. 
  Egy fáradt ásítás hagyja el ajkam, miközben hatalmasat nyújtózkodom. Amint ledobom magamról a meleg takarót, a hírtelen hidegre megborzongom. Felfedezem, hogy már nem a saját ruháim vannak rajtam, hanem egy nagy póló, pontosabban Harry pólója, ugyanis tegnap ez volt rajta, ha jól emlékszem. Tehát, nála lennék? Louis vajon megengedte volna neki ezt? Azt hittem, hogy nem bízik meg benne, hogy mégis rábízott volna? Furcsa, bár nekem ez csak jót jelenthet ebben a két napban. 
  A szobából kilépve egyből megpillantom a lépcsőt, ahol le is megyek. Az egyik szoba felől hangokat hallok, így arra veszem lépteim. Harryt találom a konyhában, éppen reggelit készítve. Nem vette észre, hogy bejöttem, így csak állok az ajtóba és nézem, ahogy egy száll alsóban halkan dúdolgat. Ajkaimra mosoly húzódik, majd lassan a háta mögé lépek átölelem őt, mire kicsit megugrik. 
  - Mikor ébredtél fel? - fordul meg, átölelve a derekam. 
  - Nemrég. - mosolygok fel rá. - Egy ismeretlen szobába. Tudod nem szép dolog otthagyni, ha azt sem tudom hol vagyok. - nézek a szemébe.
  - Ha vártál volna még öt percet akkor én keltettelek volna fel. - húz közelebb magához. - De te megelőztél. - lehel egy puszit ajkaimra.

***

  Reggeli után, Harry rávett, hogy felhívjam Louist. Igazából anélkül is megtettem volna. Körülbelül ötször mondtam el neki, hogy minden rendben velem, ami kicsit kezdett már idegesítő lenni. Miután sikerült megnyugtatom, hogy Harry nem fog megölni sem semmi mást csinálni, át kellett adnom neki a telefont, hogy most vele is eljátssza ugyanazt. Ahogy a percek egyre jobban teltek, kezdtem ingerültebb lenni. Amióta felkeltem érzem, hogy valami nincs rendben velem. Hamar sikerült rájönnöm, hogy mi bajom. Elvonási tünetek. Négy napja semmit sem vettem be, ami nincs valami jó hatással rám. Az sem igazán segített, amikor meghallottam Harry ideges hangját, miközben nem is tudom hányadjára ígéri meg, hogy semmi butaságot nem fog tenni, gondolom velem. 
  Ingerülten várom őt a kanapén, már percek óta, de nem jön. Előre látom, hogy nem lesz valami jó ez a két nap, ha nem kapok valamit, mivel így csak egyre rosszabbul leszek és ez Harrynek is fel fog tűnni. Ha pedig ez megtörténik, akkor másodpercek kérdése, hogy rájöjjön valami baj van vagy esetleg elcipeljen az orvoshoz és akkor már semmi esély, hogy titokban tartsam...
  - Minden rendben? - ül le mellém. - Feszültnek tűnsz. - húz magához.
  - Nem vagyok feszült. - morgom. - Bocsi csak Louis az idegeimre megy, az aggódásával. - teszem hozzá sóhajtva. 
  - Ne foglalkozzunk vele, amit nem tud az nem fáj nem igaz? - emeli fel az állam, hogy szemembe nézhessen. - Jól vagy, vörösek a szemeid. - mondja aggódóan. Remek, már csak ez hiányzik.
  - Lehetséges én is megfáztam vagy elkaptam Louistól. - hazudom. Látszik rajta, hogy kételkedik benne, de csak a homlokomra helyezi a kezét, hogy megnézze nincs-e lázam. 
  - Lázad nem hiszem, hogy van, de szeretném, ha egy orvos is megnézne. - szólal meg lágyan.
  - Nem Harry! - csattanok fel. - Nem kell orvos jól vagyok. - teszem hozzá. Összeráncolja a homlokát, miközben engem néz. - Tényleg jól vagyok. - suttogom behunyva szemeim. 
  - Rendben, legyen ahogy akarod. - sóhajt fel. - De ha lázad lesz nem érdekel mennyire tiltakozom, kihívok hozzád egy orvost. 
  Tudom, hogy hiába próbálnám lebeszélni róla, nem sikerülne. Makacs, nagyon makacs és el tudom képzelni, ha arról van szó, akit szeret bármire képes lenne. Muszáj volt belemennem, bár pontosan tudom, hogy semmi sem lesz jobb az idő múlásával. Fejem mellkasára hajtva próbáltam helyrehozni szapora légzésem, de nem sikerült. Alig fél óra múlva rosszabbodott a helyzetem és már a víz is kivert. Harryt nem érdekelte tiltakozásom, egyedül hagyott a szobájában, hogy felhívja az orvost.


Harry Styles



  Aggódom érte. Nem értem, hogy miért nem akarta ennyire, hogy kihívjam hozzá az orvost?! Hiszen én csak segíteni akarok neki. Úgy érzem, mintha valamit titkolni akarna előlem, csak azt nem értem, hogy mit. Amikor azt kérdezte tőle, hogy jól van-e, annyit mondott lehet meghült, de pontosan tudom, hogy hazudott. Nem könnyű átverni, ha róla van szó, csak arra nem jövök rá, mit nem mond el nekem? Mi akar ennyire eltitkolni előlem, ismerhetne már annyira, hogy úgyis kiderítem. 
  Már fél órája vizsgálja az orvos, én pedig feszültem várok a nappaliban, ugyanis kitessékeltek onnan. Hiába próbáltam rávenni, hadd maradhassak, nem engedte. Azt sem tudom, hogy mit csináljak? Fel kéne hívjam Louist, hogy szóljak neki Lottieról, de hát ő sincs jól és így csak aggódna érte, majd rám kenné az egészet, hogy miattam lett beteg. Lépteket hallok a lépcsők felől, mire egyből felpattanok, majd az orvos felé sietek.
  - Mi baja Mr.Moore? - kérdem.
  - Mr.Styles, nem tudom, hogy mondjam el. - sóhajt fel. - Lottie nem beteg, vagyis de, viszont nem úgy, ahogy ön gondolta. - felvonom az egyik szemöldököm, mivel fogalmam sincs, hogy mit akar ezzel mondani. - Használt valaha a kisasszony drogokat?
  - Drogokat? - kérdem érthetetlenül. - Mármint úgy érti, hogy drogozik?
  - Tehát, ön nem tudott róla. - néz rám szomorúan. - Igen Mr.Styles, a kisasszony drogozik. - jelenti ki halkan. - Ezek pedig nem más tünetek, mint a megvonásé. 
  - Francba. - morgom. - Nem, ez nem lehet, biztosan elnézett valamit. Nem drogozhat azt észrevettük volna a fiúkkal. - túrok a hajamba. - Biztos benne?
  - Teljesen. - bólint. - Nem először láttam ilyet, elhiheti, hogy nem mondanám ezt, ha nem lennék benne biztos. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom.
  - Hogy segíthetek neki? - kérdem halkan.
  - Ne hagyják magába. Jobb lenne, ha nem tudná szerintem, hogy önök tudják, de egy pillanatra se hagyják magára. Talán meg kéne keresni, hogy hol tárolja a gyógyszert és ellökni, mivel le kell szokni, különben csak neki lesz rosszabb. 
  Egyszerűen nem akarom elhinni, amit az orvos mondott. Drogozik? De hát miért kezdett el? Hogy nem tűnt fel nekünk? Én egyszerűen nem értem. Miért teszi ezt? Basszus. Én már egyszer feltételeztem róla, de ő azt mondta, hogy hülye lenne azt csinálni. Hazudott. Mi kényszerítette erre? Nem tudom, hogy mi történhetett vele, de egy biztos kiderítem és segítek neki. Nem engedhetem, hogy folytassa ezt. A fiúknak is el kell mondanom, bár fogalmam sincs hogyan tegyem ezt. Nem állhatok csak úgy eléjük és közölhetem velük, hogy Lottie drogozik. Louis teljesen összetörne és magát hibáztatná, mivel nem volt mellette. Megbántom vele, tudom, hogy mennyire aggódó lesz majd, de muszáj elmondanom nekik, de nem ma. Holnap. Holnap mikor meglátogatjuk őket, akkor elmondom nekik, valahogy. Most sokkal fontosabb az, hogy Lottie felébredjen és elmondhassam neki, hogy mennyire fontos nekem.
  Csendben léptem be a szobámba, ahol még csukott szemekkel feküdt az ágyamban. Óvatosan leültem mellé, majd megfogtam a kezét.
  - Miért tetted ezt magaddal? - kérdem halkan. - Sosem lett volna szabad. Soha. Fontos vagy nekem és nem akarlak téged elveszíteni, de tudom, ha a többiek megtudják és később te magad is rájössz, hogy tőlem tudják gyűlölni fogsz. De azt tudnod kell, hogy csak azért teszem, mivel fontos vagy nekem és szeretlek, miattad teszem, majd.
  Befeküdtem mellé, majd tökéletes arcát kezdem bámulni. Annyira nyugodt, mintha semmi problémája sem lenne az életben, pedig biztosan nem így van, ha ehhez folyamodott. Nem lehet tökéletes az élete, ha ezt tette magával, de mi vezethette erre? Kisímitok egy tincset az arcából, majd végigsimítok a puha bőrén, mire felsóhajt, majd szép lassan kinyitja szemeit.
  - Mi történt? - kérdi halkan. 
  - Elaludtál. - mosolygok rá halványan. - Jobban vagy?
  - Azt hiszem. - sóhajtja. - Mit mondott az orvos?
  - Hogy ez biztosan enyhe megfázás. - hazudom. Nem mondhatom el neki az igazat, mert azzal csak felzaklatnám. Segíteni fogok neki, de titokban. - Hamar elmúlik majd, nem kell aggódnod. - nyomok egy puszit az arcára.
  - Sajnálom, hogy ez pont most történik mikor kettesben vagyunk. - suttogja.
  - Lottie, ez semmin sem változtat. - rázom meg a fejem, majd közelebb húzom magamhoz. - Engem egyáltalán nem zavar és téged sem kellene. Tudod sokkal jobban szeretem az időt az ágyban tölteni veled, mint bárhol máshol. - suttogom a fülébe, mire felkuncog. - Nézhetünk filmet vagy esetleg másvalamit is csinálhatunk, amit csak te akarsz. Két napig az lesz, amit csak te akarsz. - nyomok egy csókot ajkára, mire halkan felsóhajt. - Ugye tudod, hogy mennyire fontos vagy nekem?
  - Próbálom felfogni. - motyogja. - Te is fontos vagy nekem, sosem gondoltam volna, hogy valaha ezt hangosan is kimondhatom, de örülök neki. - mosolyog rám halványan, mire egyből magamhoz húzom őt és szorosan átölelem. - Ha valaki azt mondta volna, hogy egy hónap múlva egy ágyban fekszem majd veled így, biztosan kinevetem, de most mégis itt vagyunk, kettesben. 
  - És ez mostantól egyre többször fog megtörténni. - mosolygok rá. - Mindig találok majd valami okot, hogy idecsaljalak, ha pedig nem lehet, akkor majd én lopózóm be hozzád...
  - Mint a filmekben. - nevet fel aranyosan.
  - Igen, pontosan mint a filmekben. A jó kislányokhoz, belopózik az ablakon keresztül a rossz fiú, aki elcsavarta a fejüket. 
  - Nem vagyok annyira jó, mint a milyennek tűnök. - mondja halkan, mit sem sejtve, hogy én tudom mire érti.
  - Nekem az vagy. Sokkal jobb, mint eddig bármelyik barátnőm. - nézek a szemébe. - Meglátod, hogy az idő múlásával hányszor foglak megrontani, egy nap folyamán.
  - Nem ismered a múltam. - suttogja. - Fogalmad sincs mennyi hülyeséget követtem már el, életemben, de örömmel követem el őket veled is. - nyom egy puszit mellkasomra. - Igazság szerint sokkal jobban örültem volna, ha te lehet az első személy, akivel átélhetem ezeket a butaságokat, de nem így lett...
  Kicsit elgondolkodtatott ez a mondata. Milyen butaságokra gondol? És, hogy érti azt, hogy velem szerette volna először átélni őket?
  - Mit csináljunk az este hátralevő részében? - kérdem tőle.
  - Nézzünk filmet. - bújik közelebb hozzám.
  Vele összebújva az ágyban úgy érzem magam, mintha egy normális tini fiú lennék, nem pedig egy világhíres énekes, hanem csak egy srác, aki a lánnyal, aki tetszik neki megnéz egy filmet. 

3 megjegyzés:

  1. Végre!Azt hittem ez soha nem jön már el.Siess a kövivel. :)

    VálaszTörlés
  2. Drága!
    Már nagyon vártam ezt a részt. Ismét nem okoztál csalódást. Kíváncsi vagyok mit fognak a fiúk szólni ahhoz, hogy Lottie drogozik. Várom a folytatást. *-*

    u.i.: Mész a bécsi koncertre?

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó rész lett várom kövi részt :)

    VálaszTörlés