15.rész - 'Tomlinson kettő'

Sziasztok! 

Megérkezett a következő rész is. Remélem tetszeni fog és várjátok

majd a folytatást. Kíváncsi vagyok a véleményeitekre, szóval remélem

olvashatom majd őket a rész alatt. 

Lehet, hogy nem sejtitek de nekem néhány szó is sokat számít. 

Köszönöm a bíztatást és az olvasókat, akik egyre csak nőnek!
Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

---------------------------------------------------------------------------------

  A változás mindenki számára általában jót hoz. Hát velem ez nem így történik. Eddig az életem még nem volt teljesen felborulva, bár akkor is kérdezgettek és loholtak utánam, de ami most fog következni ettől sokkal rosszabb lesz. Szeretem Lout, még akkor is, ha néha az idegeimre megy, de velük összezárva lenni hónapokat nem lesz kellemes. Eddig még nem igazán csöppentem bele ebbe az életbe és nem is terveztem, hogy 17 évesen ez történik majd. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jobban szerettem szürke kisegér lenni, hanem, hogy sosem vágytam ekkor felhajtásra, de hát sosem úgy történnek a dolgok, ahogy az ember szeretné azt.
  Sosem akartam szerelmes lenni, egy olyan srácba, akit az életben nem érhetek el. Mégis megtettem. Igazság szerint nem is az eléréssel lenne a gond, hanem Louis tiltásától, amit egy részben megértek. Senki se szeretné, hogy a húga egy hírességbe legyen szerelmes, aki már nem egy szívet tört össze. De azt, hogy kibe szeretünk bele nem mi döntjük el. Ebbe nekünk nincs beleszólásunk. Csak jön és bele kell törődni, hogy nem lehet rajta változtatni. Ha az a személy egy gyilkos lenne - feltételezzük - akkor is szeretnéd, ha tudnád, hogy nem helyes... Ezzel én is így vagyok, tudom, hogy nem lenne szabad vonzódnom hozzá, mégis azt teszem. Sírnom vagy legalább szomorkodnom kéne Colin miatt, mégsem teszem. Valahogy képes voltam beletörődni, hogy elvesztettem a hónapokon át szeretett barátom, egy turné miatt. De Harryből képtelen voltam kiszeretni három év alatt. Talán sosem fog menni. Viszont ezt nem mutathatom ebben a pár hónapban. Nem tudhatják meg. Ha nehezen is, de hozzá kell szoknom az érzéseim elrejtéséhez, ami csak nehezebb lesz, hiszen kiderült, hogy kedvelem. Azt még mindig nem értem, hogy jött rá és miért kellett velem ezt megossza. Sokkal jobb lett volna, ha nem tudom, hogy ő tud róla. De az életben sosem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt mi szeretnénk...
  Ebben a pillanatban egy magángépen ülök, ami éppen a világ másik végére tart, Észak-Amerikába. Pontosabban Columbiába, azon belül pedig Bogotába, ahol a fiúk első koncertje lesz. Hosszú út elé nézünk, hiszen Anglia és Columbia között nem kicsi a távolság. A legrosszabb ebben az egészben az, hogy alig van pár méter közöttünk. Nincs hová menekülnöm. Ha a repülő elején ülök akkor is hallom minden szavukat, az ő tekintetét pedig magamon érzem. Ha így folytatja akkor biztosan furcsa lesz majd a többieknek is. Egyetlen egy dolog foglalkoztat, hogy a titkom, ami már nem is annyira az, a többiek számára ne derüljön ki. Bele sem akarok gondolni Lou mit szólna hozzá. Azok után, hogy megtiltotta neki, hogy bármi legyen közöttünk semmi jó nem sülne ki.
  De minden rosszban van valami jó is. Ebben a rossz az, hogy ő is itt van, a jó viszont, hogy a bátyámmal lehetek és bejárhatom Amerikát és Európát. Igazság szerint nem sok helyen voltam még éltem során, de úgy látszik, hogy ezt most bepótolom. Remélhetőleg lesz egy kis időnk szétnézni is, mert ha már ilyen városokba járunk akkor szeretném őket látni is, nem csak átmenni rajtuk.
  - Miért ülsz itt, egyedül kislány? - ül le mellém, Liam. - Nyugodtan odajöhetsz hozzánk is, nem eszünk meg.
  - Tudom, Liam. - fordulok felé. - De most jobban szeretnék magamba lenni,a gondolataimmal.
  - Meglátod, hogy nem lesz az olyan rossz. - mosolyog rám. - Lehet, hogy sok mindent fel kellett adnod, de nekünk is, mégsem bánjuk egy percét sem a turnékon töltött időknek. Eleinte nehéz lesz, de meglátod pár hét és imádni fogod. Sosem hagynánk neked, hogy unatkozz. Mert, aki velünk jön az nem szomorkodhat.
  - Te ezt könnyen mondod, hiszen ti ott vagytok egymásnak. - suttogom. - Én úgy érzem magam, mintha egy betolakodó lennék, akinek semmi keresnivalója itt. Hiába próbálnál róla meggyőzni, hogy ez nem így van, nem fogadnám el. Hiszen ti évek óta együtt vagytok én pedig nagyon ritkán vagyok ennek a társaságnak a része...
  - Egy percig se gondold, hogy bánjuk a jelenléted. - rázza meg a fejét. - Nagyon is örülünk neki, hogy itt vagy. Legalább lesz kivel szórakoznunk. - bök meg. - Nem fogod magad kirekesztve érezni abban biztos vagyok. De valamiért úgy érzem, hogy nem is velünk van  problémád, hanem valami más nyomja a szíved.
  - Valószínűleg igazad van. - sóhajtom. - Azzal, hogy veletek jöttem sok mindent hagytam magam mögött, amit nem szerettem volna...
  - Ezzel egy személyre gondolsz, igazam van? - kérdez rá halkan.
  - Talán. - motyogom. - Nem tudom, hogy jól döntöttem-e, de tudom, hogy nem más megoldás nem volt rá.
  - Nekünk is ott kell hagynunk a szeretteinket. - néz a szemembe. - Nekünk sem könnyű, de megbirkózunk vele, hiszen mi itt vagyunk egymásnak. Ha te úgy érzed, hogy jól döntöttél akkor biztosan így van, de ne szomorkodj miatt, mert azzal csak magadnak ártól. Ha egyedül érzed magad, mindig tudod hol találsz minket. - érinti meg a karom.
  - Köszönöm Li. - mosolygok rá.
  Talán igaza van. Nem kell szomorúnak lennem. Na és ha ő is itt van?! Rajta kívül még négyen vannak, nem kell csak vele legyek, hiszen, általában együtt vannak. Ha pedig egyedül akarok lenni, akkor biztosan találok rá lehetőséget.
  - Miért ülsz itt egyedül húgi? - dobja le magát mellém Lou. - Talán valami gond van?
  - Semmi bajom ne aggódj, Lou. - pillantok felé. - Jól vagyok csak fáradt, mivel nem sokat aludtam.
  - Tud van valaki, akit már kétszer beszéltem le arról, hogy csatlakozzon hozzád, bár szerintem harmadjára nem fog. Aggódik érted, ahogy én is.
  - De nincs miért, meglátjátok, hogy amint kipihenem magam visszatér a régi Lottie. - mosolygok hamisan. - Csak kell pár óra pihenés.
  - Rendben. - bólint rá. - De tudnod kell, hogy én ott leszek neked, ha valamiről beszélni szeretnél. Tudom, hogy sok mindent kellett feladnod, húgi, de nem vagy egyedül, sosem leszel.

***

  Már csak fél óránk van a leszállásig. Nagy nehezen rávettem magam, hogy csatlakozzak hozzájuk. Talán azért döntöttem így, mert kicsit elegem volt, hogy hárman is megkerestek azzal, hogy mi bajom. Nem akartam megváni míg a másik kettő is rákérdez, így inkább odamentem. Azt nem mondanám, hogy jó társaság voltam, mivel azudnék, de néha én is felnevettem. 

  Egyetlen személy volt, aki próbált mosolyt csalni az arcomra. Nem más, mint Harry. Mindent elkövetett, hogy felviduljak. Hülye mutrákat vágott, hülye vicceket mesélt, vagy csak eljátszotta a bénát, de nem sok sikerrel járt. Bár magamban nevettem, de kívülről nem mutattam neki. Még mindig haragszom rá, amiért azokat mondta a kocsiban. Egész úton nem hagyott békén, balszeremcsémre Lou elaludt elől, szóval még erre sem tudtam hivatkozni.

  - Mosolyogj már. - tátogta előttem ülve, de én csak a fejem ráztam. - Miért?

  - Hagyj Harry. - suttogom.

  - Srácok mindjárt megkezdjük a leszállást. - szólal meg Paul. - Rengetegen vannak a reptéren. Szóval fel kell készülnötök rá. Lottie - pillant rám - mivel te még nem voltál velünk turnén, Louval fogsz jönni hátul. Nem kell megijedni a rajongóktól, mivel nem engedjük, hogy hozzátok érjenek. 

  Lökdösődés, kiabálás, visítás, amitől egyből kiment az álom a szememből. Tudtam, hogy hangosak lesznek, de ennyire azért nem számítottam. Lassan haladtunk, annak ellenére is, hogy jó néhány testőr haladt el mellettünk. 

  - Mondjátok azt, hogy ez csak most volt ilyen?! - nyögtem fel, miután beszálltam a többiek mellé.

  - Sajnálom, hogy ezt kell mondjuk, de ez mindig így lesz. - nevet fel Zayn. - A rajongók mindig így fogadnak minket. Kicsit megörülnek. - vonja meg a vállát.

  - Kicsit? - morgom.

  - Nyugi húgi, egy két állomás és hozzászoksz. - bíztat Lou. - Nem olyan rossz az, mint hiszed.

  - Majdnem fellöktek és szerintem kevés híja volt annak, hogy hallássérült legyek. - nyafogok.

  - Mintha csak Lout hallanám. - szólal meg Liam. - Te is pont olyan voltál, mint most Lottie. - bök felé.

  - Nagyon viccesek vagytok. - szólalunk meg egyszerre.

  - Semmi másra nem vágyom, csak egy ágyra, ahol végre kipihenhetem magam. - teszem hozzá. - Ha ez megvolt, már nem leszek olyan, mint Lou. - nyújtom rájuk a nyelvem.

  - Tévedsz. - mosolyog Zayn. - Lou 22 évesen is gyerekesen viselkedik, te pedig jóformán még gyerek vagy, szóval kétlem.

  Inkább nem mondtam rá semmit. Igazuk van, sokban hasonlítok rá és ez napról napra egyre jobban észrevehető. Elképzeléseim szerint ez a pár hónap csak tesz majd rá, hogy én legyek 'Tomlinson kettő'. 

  Az út a szállodáig, elég hamar eltelt. A rajongók már ezt is megtalálták, így ismét átverekedtük magunkat a tömegen. Egyáltalán nem lepődtem meg rajta, mikor Paul közös szobába osztott be a bátyámmal és Harryvel. A többiek pedig egy másik szobát kaptak. 

  Igazság szerint nem örültem neki, de álmosan semmi kedvem sem volt veszekedni. Gondoltam, hogy így lesz. Ők mindig egy szobát kapnak. Lounak pedig esze ágába sem lenne engem magamra hagyni. Bár valamiért azt érzem, hogy nem így gondolná, ha tudná, érzéseim vannak Harry iránt.

  - Ki megy először zuhanyozni? - kérdi álmosan Harry.

  - A lányoké az elsőség. - vágom rá.

  Gyorsan lezuhanyzom, majd átöltözöm, alig telt el fél óra és én már kész is voltam. Amint kiléptem a szobába szerettem volna vissza is menni az előző helyiségbe. Mindkettőjükön csak egy bokszer volt.

  - Komolyan srácok? - nyögök fel. - Tudjátok egy lány is van köztetek, akinek egy nincs kedvére. - mutatok rájuk.

  - Ezt sem mondták még soha nekem. - nevet fel Harry.

  - Hát húgi ezt meg kell szoknod, mivel nem fogunk változtatni rajta. - kacsint rám Louis. - Különben is sokszor látsz így mi bajod van vele?

  - Semmi Louis. - morgom, majd bevágom magam a középső ágyba, mivel ezt adták nekem.

  Magamra húzom a takarót és próbálok elaludni, de nem megy. Álmos vagyok mégsem tudok álomba merülni. Gondolhattam volna, hogy nem lesz ilyen könnyű dolgom, ha egy szobába leszek velük. Félmeztelen pasik vesznek majd körül, akiket egy kicsit sem zavarja, hogy én is itt vagyok. Lou már rég elaludt, ám én még mindig a víz csobogását hallom. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor végre abbamarad. Azt hittem végre aludni fogok majd, ám kellett nekem kinyitnom a szemem. Harry egy száll törölközőben lépett ki, majd dobta le magáról. Nem hiszem el, hogy ezt csinálja mikor tudja, hogy én is itt vagyok. Nyugodtan húzza fel magára az alsóját, majd bújik be az ágyába, mintha ez tök normális lenne. 

  Te kerested magadnak a bajt, Lottie birkózz is meg vele.