Sziasztok!
Sajnálom a késést, de itt az új rész, aminek remélem
örülni fogtok majd. Itt indul be a történet, ami azt jelenti, hogy
egyre többet lesz benne Harry, ami remélem tetszeni fog nektek!
Nem tudom milyen rendszeresen tudom, majd hozni a részeket, de
próbálkozom majd. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is!
Még van egy jó hírem. Említettem nektek, hogy szeretnék majd egy
Louisos blogot is írni, hát még elkezdeni nem kezdtem el, de már
megvan a blog, ha van kedvetek akkor nézzetek be és iratkozzatok fel!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!
-----------------------------------------------------------------
Ahogy az ablaküvegen csorgadoznak az esőcsöppek, az arcomon is könnyeim. Mosolyognom kéne, hiszen szerelmes vagyok, ám mégsem sikerül ezt tennem. Gondolom most mindenkiben felmerül a kérdés, hogy miért?! Hogy tudnék boldog lenni mikor holnap este már nem a saját ágyamban fekszem majd le? Mikor hónapokra eltűnök, majd a megszokott helyemről? Magam mögött kell hagynom szeretett barátom, pedig egyáltalán nem érzem helyesnek. Ott a helyem, ahol ő is tartózkodik, de nem lehet így. Szeretném azt kérni tőle, hogy várjon rám, most, hogy már minden kiderült és nagy nehezen mindenki elfogadta együttlétünket, de nem tehetem. Nem várhatom el tőle, hogy hónapokat várjon rám. Igazság szerint még azért sem, mert nem szeretnék csalódni. Megígérheti, hogy vár rám, én pedig el is hinném neki, de ha közben megismerkedne valakivel, aki ott lehet mellette és boldoggá teheti őt, már nem tudnám elviselni. Fájna, hogy képtelen volt várni rám, ami azt jelentené, hogy nem is szeretett igazán. Mert, ha a barátnőd hónapokra elutazik és te tényleg szereted őt, akkor eszed ágába sincs más lányra ránézni, de én ezt nem tudom elképzelni valamiért, hogy velünk is így lenne. Vagy én vagy ő szegnénk meg a szabályt, de nagy valószínűséggel inkább én. Nem tudom elképzelni, hogy képes lennék egy légtérbe lenni vele hónapokig, hogy semmi hülyeséget sem követek el. Nem akarom megbántani, de tudom, hogy ez a helyes döntés.
- Mi a baj? - ölel át hátulról Colin. Észre sem vettem, hogy bejött a szobámba. - Miért szomorkodsz egyedül az ablak előtt állva? - fekteti állát a vállamra.
- Te is tudod, hogy mi lesz holnap. - sóhajtok fel. - Nem akarlak itt hagyni téged, sem a többieket. Tay-el végre javul a kapcsolatunk és ha most elhúzok hetekre akkor ez tönkremegy, abban biztos vagyok.
- Én itt leszek neked, ahogy ő is ne aggódj ezért. - puszil a nyakamba. - Szeretlek.
A normális párok általában viszonozzák ezt a szót, ám most mégsem tehettem meg ezt vele. Nem mondhatom neki azt, mikor éppen az ellenkezőjére készülök.
- Colin figyelj. - fordulok meg a karjaiban, majd fogom kezeim közé az arcát. - Én is szeretlek és pont ezért teszem ezt. Lehet, hogy baromság, de úgy érzem így lesz a legjobb. Fontos vagy nekem, megmentettél, visszaadtad az életkedvem. Törődtél velem és nem hagytál magamra egy percre sem, de ez most hosszú idő lesz, amit egymás nélkül fogunk tölteni. Én tényleg nem szeretném ezt tenni, de ez a helyes út. Nem várhatom el tőled, hogy megvárj, hiszen csodás fiú vagy, aki egy másodperc alatt megbolondít egy lányt. Éppen ezért engedlek el téged. Ez lesz a helyes, így legalább egyikünknek sem lesz bűntudata, ha történne valami... Szeretlek, de muszáj megtennem. - suttogom az ajkaira.
- De én nem akarok veled szakítani... - túr bele a hajamba. - Veled akarok lenni, képes vagyok várni rád, míg távol leszel.
- Tudom, de még akkor is bennem van, hogy 'mi van ha'. - sóhajtom. - Nem akarok magamnak fájdalmat okozni és neked sem. Lehet, hogy hibát követek el, de így lesz helyes.
- Egy búcsúcsókot kaphatok? - suttogja, mire én aprót bólintok.
Ajkait az enyémekre nyomta, mire nekem egyből megindultak a könnyeim. Ez az utolsó csókunk. Éppen egy olyan fiút készülök elhagyni, akit szeretek. Lehet, hogy hibát követek el ezzel, de így jobb, mint később arra gondolni, hogy miért nem tettem meg. Nem tudom mi lesz ott, de előre félek tőle, ezért kell ezt tennem. Mikor ajkaink elváltak, homlokon csókolt és sarkon fordulva elhagyta a szobám, minden szó nélkül, vissza sem fordulva. Most hagytam kisétálni az életemből a fiút, akit szeretek teljes szívemből.
***
Mikor minden szép és már nincsenek titkok, akkor bizonyára történik valami, ami miatt már semmi sem lesz rendben, pont ahogy most is. Louis és anya is nagy nehezen, de elfogadta, hogy van egy fiú az életemben, akit szeretek. Eleinte próbáltak eltiltani tőle, de rájöttek, hogy ez nem fog sikerülni. Semmivel sem érnék el azt, amit én nem úgy szeretnék, ahogy ők. Nem kellett többet titokban találkozzunk, akkor jöhetett át hozzám, amikor csak szerettem volna. Anya is megkedvelte őt, bár kétlem, hogy így lett volna akkor is, ha ismeri a sötétebb énét, amibe én is belekeveredtem és sajnos fogalmam sincs, hogyan mászhatnék ki belőle. Viszont a boldogságunk nem tartott tovább négy hónapnál. Ahogy egyre jobban közeledett április 23.-a, a kedvem is elment a boldogságtól. Már nem igazán láttam az életben a szépet és jót, csak a megfosztásokat, amik pár nap múlva be is következnek majd, pontosabban holnap reggel.
Azt a boldogságot, amit hónapokon keresztül őriztem, egy másodperc alatt dobtam el magamtól. Miatta. Bár nem merem beismerni magamnak sem, de tudom, hogy ezért tettem. Igazából nem is attól tartottam, hogy Colin csinál valamit, amivel megbánthat engem, hanem fordítva. Én teszek majd valamit, amivel tönkretennék mindent, bár így is elrontottam már.
Utoljára újévkor beszéltem vele. Azóta egyszer sem. Még a szülinapján sem köszöntöttem fel, pedig ez mindig megtettem. Viszont most, nem volt hozzá bátorságom. Azt sem tudom, hogy fogok a szemébe nézni, hogy leszek képes együtt lenni vele azok után, amit megtudott. Rájött, hogy tetszik nekem. Bekövetkezett a legnagyobb rémálmom. Három évig sikeresen eltitkoltam előle, most pedig egyik percről a másikra mindenre fény derült.
Holnap szemtől szembe találom magam vele és már előre félek attól a pillanattól. Csak ők lesznek meg én és Lou, de vele a kapcsolatom nem nagyon alakult még ki, de úgy érzem, hogy az elkövetkezendőkben az is meglesz. Amitől még tartok egy kicsit az a szobaelosztás. Biztos vagyok benne, hogy Louis azt akarja majd, hogy vele legyek, de ha ő Harryvel lesz, akkor az azt jelentené, hogy egy szobába kéne aludjak vele, a nap minden percében látnám őt, még álmomban is. El sem tudom képzelni, hogy meddig bírnám ki... Egy idő után biztosan bediliznék és ebben természetesen, az sem fog segíteni, hogy a bogyóknak köszönhetően egyre több a hangulatingadozásom, mivel a függőségem az idő múlásával csak nőt, nemhogy csökkent volna. Ott nem fogok találni, biztos vagyok benne, csak annyim lesz, amit vinni fogok. Ami csak annyit tesz, hogy lebuktatom majd magam, hiszen biztosan észreveszik majd, hogy valami nincs velem rendben.
Hajnali négy óra van, de én még egy percre sem sikerült lehunyjam a szemeim. Egyszerűen nem megy. Félek a találkozástól, hiányzik Colin biztonságot nyújtó ölelése. Utálom magam, amiért ezt kellett tennem vele és magammal is. Viszont valamiért úgy érzem neki sokkal könnyebb lesz a felejtés, mint nekem volt. Tudom, hogy ez azt jelentené sosem voltam elég fontos neki, de legalább nem lesz majd bűntudatom a szomorúsága miatt.
Louis hétre jön értem, ami annyit jelent, hogy már biztosan elindult. Mivel aludni képtelen vagyok, így felkelek. Hosszan tartó zuhanyzás után, magamra kapok a kikészített ruháim, összekötöm a hajam és felteszek egy halvány sminket is. Bepakoltam az utolsó pár dolgom is, ami kimaradt a tegnapi pakolásból, majd lementem a konyhába.
- Jó reggelt, kicsim. - puszilt meg anya. - Készítettem neked reggelit. - mosolyog rám.
- Jó reggelt. - ülök le az asztalhoz. - Köszi anya, de nem igazán vagyok éhes.
- Lottie, enned kell. - teszi elém a tálat. - Jó étvágyat. - sóhajtva kezdem el enni az előttem lévő táplálékot. - Sikerült elbúcsúznotok? - kérdezi halkan.
- Igen, sikerült elbúcsúznunk... véglegesen. - suttogom az utolsó szót. Anya kíváncsian néz rám, gondolom nem érti mit szeretnék ezzel mondani. - Szakítottunk, jobban mondva én vele, hiszen hónapokig leszek távol. Nem akarom, hogy miattam legyen boldogtalan....
- Sajnálom kicsikém. - néz rám szomorúan anya. - Meglátod majd minden rendben lesz. A fiúk vigyázni fognak rád és semmiképpen sem engedik majd neked, hogy szomorkodj ebben biztos vagyok.
Lassan a kicsit is megérkeztek. Mindőjük mosolyogva, bár szomorúan ölelt meg. Hiányozni fogok nekik, ahogy ők is nekem. De ez nem hónapokra szóló búcsúzás, hiszen ott az internet, ahol láthatjuk egymást és biztosan hazautazunk majd egy-két napra a turnéról is. A reggeli hamar eltelt, a kicsit pedig indultak tanulni, hiszen nekik még nem fejeződött be az iskola.
- Vigyázz magadra kicsim. - ölel magához anya. - Mindennap hívj majd, mert halálra fogom magam aggódni miattad, hiába tudom, hogy biztonságos kezek között vagy.
- Persze anya, ezt akkor is megtettem volna, ha nem mondod. - mosolygok rá. - Hiányozni fogsz te is és a kicsik is, de ez nem ökké szóló búcsú, szóval ne szomorkodjatok. - nyomok egy puszit az arcára.
- Én magam is tudom. - néz a szemembe. - Szeretlek, ezt sose feledd Lottie.
- Én is téged anya, de mennem kell mert Louis már itt van. - suttogom.
- Rendben. - bólint. - Kérlek küld be őt is egy percre.
Biztosra vettem, hogy vele is beszélni akar majd, így nem lepődtem meg egy csepet sem mikor ezt kérte tőlem. Amint kiléptem az ajtón, Louis is kiszállt az anyósülésről, amit nem igazán értettem, de nem fektettem rá nagy érdeklődést. Miután köszöntött, bement anyához, én pedig elindultam a kocsi felé. A sofőr betette a bőröndjeim hátra, én pedig kinyitottam a hátsó ajtót, mire majdnem elejtettem a kezemben lévő telefonom.
Ha azt hittem, hogy több időm lesz a felkészüléshez hát akkor tévedtem. Hiszen már egy másodpercem sem maradt. Mi a fenéért jött Louval? És miért hátul ül? A francba is nem akarok órákat mellette tölteni a kocsiban. Vigyora csak szélesedik, mikor észreveszi a döbbent képem.
- Szia Lottie, hát nem is örülsz nekem? - kérdi mosolyogva. - Remélem tudod, hogyha azt akarod, hogy elinduljunk akkor be kell ülnöd mellém?
- Nagyon vicces vagy. - szólalok meg. Sóhajtva ülök be mellé, majd rántom be magam után az ajtót. - Mit keresel te itt? - fordulok felé.
- Nem tudtam aludni, így felajánlottam Lounak, hogy vele jövök. - vonja meg a vállát. - Talán baj?
- Nem egy csepet sem az. - morgom magam elé bámulva. - Örülök, hogy itt vagy. - remélem érezhető, hogy mit gondolok igazából.
- Nem is hiányoztam neked? - hajol közelebb, mire én felé kapom a fejem, amit abban a pillanatban meg is bánok, ugyanis alig van tíz centi közöttünk. Féloldalasan mosolyog rám, a válaszomat várva.
- Ne csináld ezt. - suttogom. - Louis bármikor visszajöhet.
- Még ki sem jött a házból. - vágja rá. - Szóval hiányoztam?
- Nem, nem hiányoztál Harry. - nézek egyenesen a szemébe.
- Hazudsz. - nevet fel.
- Szállj le rólam, mert most ehhez nincs hangulatom Harry. - morgom. - Semmit sem aludtam az éjjel...
- Talán nem rám gondoltál? - folytatja.
- Nem, akkora egy barom vagy, hagyj már békén és menj arrébb mert betolakodtál a magánszférámba.
- Nyugalom Lottie, mert jön Louis és ha meglát téged rögtön rájön, hogy valami nincs rendben. - suttogja.
- Barom vagy! - tátogom, mire ő felnevet.
- Látom jól megvagytok. - szól hátra miután belül elém.
- Tökéletesen. - mosolyog rá Harry, mire én csak az ablaknak döntöm a fejem és megpróbálok megfeledkezni róla, hogy ki mellett ülök pontosan. - Tudod a vállam kényelmesebb párna, mint az üveg. - suttogja alig hallhatóan.
- So-ha. - tátogom, majd visszafektetem a fejem az üvegre és behunyom a szemeim.
Sok sikert Lottie, csak egy jó fél évet kell kibírnod, sikerülni fog!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése