2014. május 20., kedd

6.rész - A beszélgetés

Sziasztok! 
Nagyon sajnálom a késést, de csak ma tudtam befejezni a részt, így sem
pont olyanra sikeredett mint amilyenre terveztem, de remélem,
azért tetszeni fog nektek. A következő ígérem, hogy hosszabb lesz és
izgalmasabb. De, hogy mikor lesz a következő rész azt nem tudom megmondani
a suli miatt, most nehéz lesz részeket hozni.
Köszönöm a bíztatást és az olvasókat. 
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!






Lottie Tomlinson



  Ez volt életem utolsó kérdése, amit ebben a pillanatban hallani szerettem volna. Semmi szükségem sem volt most a bekövetkezendő beszélgetésre, El-el. Nem értem, hogy mégis, hogy a francba jöhetett rá erre? Hiszen én sosem beszéltem neki róla. Bár sejtettem, hogy egyszer majd úgyis leesik neki, hogy valami nincs rendben velem mikor Harry közelében vagyok, de erre nem számítottam, hogy pont ma, ebben a pillanatban. Mégis mi a francot mondjak most neki? Tagadjam? Lenne valami értelme, nem hiszem, hiszen el nem hülye, leesne neki, hogy hazudok és akkor megharagudna rám, amit nagyon nem szeretnék. De, hogy mondjam el neki, hogy már három éve beleszerettem, amikor először megláttam? Igaz azóta, már ott van nekem Colin, de ő erről sem tud. Hogy megtudjam győzni arról, hogy nekem már semmi közöm Harry-hez - ami nem igaz - azt is el kéne neki mondanom, hogy már van barátom, akinek köszönhetően már nem fáj a szívem Harry miatt. Megértené vagy egyenesen Louis-hoz menne és elmondaná neki? Fogalmam sincs, hogy mit higgyek. Ismerem El-t. Tudom, hogy megbízhatok benne, hiszen sosem tenne olyat amivel nekem árthat, de ebben a helyzetben bizonytalan vagyok, hiszen senkinek sem mondtam el és még jó ideig nem is terveztem. Erre meg ma mindenre fény derülne, nem biztos, hogy én azt túlélném, azok után ami ma történt. Még most is nehezen hiszem el, amit a bulin tettem, miközben Harry mellettem volt, de hogy őszinte legyek sokkal jobban örülnék, ha ez csak egy hazugság lenne és kiderülne, hogy végig Colin-al voltam, nem pedig vele.
  El még mindig türelmetlenül várja a válaszom, de én csak bámulom őt. Aggódik értem, amit teljesen megértek, de nem kéne ezt tennie. De ha ő rájött, akkor mi van, ha már Louis és Harry is tud róla? Abba beleörülnék, azt már nem tudnám elfogadni. Túl sok lenne nekem egy napra ennyi minden, a másnaposságom mellett.
  - Lottie, mióta? - ismételi meg újból közelebb lépve hozzám. Mélyen beszívom a levegőt és arra gondolok, hogy nem szabad kiborulnom, hogy nem szabad semmit sem kimutatnom az érzéseimből, amiket már rég elzártam magamban. 
  - Honnan jöttél rá? - kérdem alig hallhatóan. El sóhajt, majd az ágyra mutat, ahová mindketten helyet foglalunk. Úgy érzem magam, mintha rajtakaptak volna valami butaságon, amit valljuk be sokszor csinálok az elmúlt hónapokban.
  - Tehát igaz. - néz rám aggódóan. - Lottie, miért titkoltad eddig? Egyáltalán, hogy szerethettél bele, hiszen alig láttad? - bombáz a kérdéseivel, mivel bennem felmegy a pumpa.
  - Mi az, hogy-hogy szerethettem bele, El? Szerinted én ezt akartam? - pattanok fel és tárom szét a karjaim. - Szerinted én akartam, hogy tönkremenjen jó néhány hónap az életemből, a francba is? - morgom. Próbálom magam lehalkítani, mert ha eddig nem jöttek rá a többiek is akkor most én adok nekik rá okot.
  - Lottie, nyugodj meg és ülj vissza. - néz rám, mire én sóhajtva teljesítem a kívánságát. - Ha nem akarod, hogy Harry és Louis is rájöjjön arra, amire én akkor jobb lesz, ha nem kiabálsz. - teszi hozzá.
  - Még nem tudják? - kérdem megkönnyebbülve, ő pedig megrázza a fejét. 
  - Harry semmiről sem tud, Louis pedig kétlem, hogy észrevette volna az árulkodó jeleket. - néz a szemembe. - De ha így kiborulsz, akkor nem sok kell mire leesik nekik. - bólintok, majd mély levegővételekkel próbálom magam lenyugtatni. - Tehát, most szépen elmesélsz nekem mindent.
  - El nem akarok erről beszélni, tényleg nem akarok. - nézek rá könyörgően. - De az érdekelne, hogy te honnan jöttél rá és miért pont most? - kérdem tőle.
  - Kössünk alkut. - néz a szemembe. Nem tetszik az ötlet, de rábólintok, hogy folytassa. - Ha én elmondom, hogy honnan jöttem rá, akkor te is elmondod nekem, hogy mióta. - jelenti ki.
  Tudtam, hogy valami ilyesmit fog felhozni, hiszen így megtudhatja amit akar.
  - Jó, rendben legyen, de előbb te mondod el. - szögezem le. Bólint, majd megszólal.
  - Tudod, nekem már tegnap este is furcsa voltál mikor Harry megjelent. Láttam rajtad, hogy valami nincs rendben, de mielőtt ő megjelent volna még minden oké volt. Már próbáltam belőled az este is kiszedni, de te csak össze-vissza beszéltél mindent. Tudod, lehet, hogy ritkán találkozunk, de nem vagyok vak Lottie, látom, ha valami nem stimmel az emberrel és veled nagyon nem stimmel valami, amikor Harry a közelében van. Azt is láttam, hogyan reagáltál mikor Louis azt mondta, hogy anyukád elengedett téged a turnéjukra, az egészre. Te nem láttad, de az arcodról félelem sugárzott, láttam, hogy mennyire bepánikoltál az ötlettől is, hogy a fiúkkal turnézz. Nem értettem, hogy miért, hiszen úgy tudtam, hogy hiányzik neked Lou... Aztán később mire visszatérünk Harry-hez, mit látok, hogy a mellkasán fekszel és ő pedig magához ölel. Bár ő semmit sem sejt abból amit te iránta érzel, de ha így folytatja akkor kétlem, hogy sokáig sikerülne eltitkolnod. Aztán ma Harry-t kiborulva találjuk a nappaliban. Nem értettük, hogy mi a baja, de Louis rákérdezett és azonnal szólásra nyitotta a száját. Elmondta, hogy milyen furán viselkedsz vele, hogy lebunkóztad és azt is, hogy menekülsz előle. Hát mivel én is nőből vagyok és már voltam szerelmes olyan fiúba, akit tudtam, hogy sosem kaphatok meg, minden tiszta lett.
  Elképesztő, hogy El ennyi mindent kitudott hozni ebből a 12 órából. Nekem a fele sem maradt meg, de persze neki igen, hiszen aggódik értem. Arról pedig, amit Harry mondott nekik nekem is leesett volna minden. Csak abban reménykedem, hogy Louis van olyan tökkelütött, hogy ne jöjjön rá, különben nekem annyi!
  - Tudom vagyis végig éreztem, hogy valamit titkolsz előlem Lottie, de csak most értettem meg, hogy mit is. - sóhajtja. - Sajnálom, hogy nem lehettem ott neked amikor szükséged volt valakire, de tudod kell, hogy mostantól itt leszek, csak szólnod kell.
  - Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, hiszen igazad van. - szólalok meg. - De könyörgöm neked, hogy Louis-nak erről egy szót se szólj. Teljesen kiakadna, ha ezt megtudná.
  - Nem fogok ezért nem kell aggódnod. - mosolyog rám. - De most áruld el nekem, hogy ez mióta tart...
  - Rövidem foglalom össze, mivel nem szeretnék rá visszaemlékezni. - bólint. - Már az első perctől fogva megtetszett és az sem nagyon segített, hogy ő és Louis olyan jóba voltak, hiszen a nap minden percét hármasban töltöttük abban a pár napban. Megismertem és hát mint minden 14 éves lány beleszerettem abba a fiúba, aki nem lett volna szabad, soha az életbe. Miután hazajöttem hiányzott, nagyon. Sokat szenvedtem miatta, nagyon nehezen tettem túl magam rajta, de sikerült mivel már találtam valakit aki boldoggá tesz.
  - Lottie, de hiszen azt mondtad, hogy nincs barátod. - ráncolja a homlokát El.
  - Hazudtam oké? - csattanok fel. - Semmi kedvem sem volt azt hallgatni, hogy vigyázzak, meg minden szarság amit Louis összehordana nekem.
  - De nekem miért nem mondtad el? - kérdezi.
  - El, te a bátyám barátnője vagy. - sóhajtom. -Igaz, hogy megbízom benned, de ezt eddig senkinek sem mondtam el és nem is szándékozom. Nem akarom, hogy tudjanak róla, mivel nem vagyok kíváncsi senki véleményére, hogy nem elég jó nekem, hogy jobbat érdemlek.
  - Ha ezt mondanák akkor annak az oka is meglenne, Lottie. - szakít félbe.
  - Na tessék - állok fel - erről beszélek, még sosem találkoztál vele, mégis elítéled. - morgom.
  - Ez nem igaz. - néz rám. - Nem ítélem el, amíg meg nem ismerem, nem vagyok olyan, ezt már tudhatnád.
  - Oké El, de én nem akarok senkiről sem beszélni. Sem Harry-ről sem róla. - nézek mélyen a szemébe. - Lehetne, hogy ezt a beszélgetést elfelejtjük?
  - Elfelejteni nem tudom, de megígérhetem, hogy senkinek sem mondom el.
  - Lányok kész a vacsora. - kiált fel anya.
  - Nézd, tudom, hogy semmi kedved őt nézni, de ha most nem jössz le akkor az mindenkinek fel fog tűnni. Harry vacsora után elmegy és utána élheted tovább az életed, de most le kell jönnöd és ott kell lenned.
  - Ezt én magam is tudom. - sóhajtom.
  Miután kicsit megnyugodtam lementünk a konyhába, ahol már mindenki elfoglalta a helyét. Szerencsémre nekem csak Harry-vel szembe maradt hely. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni ezt az egészet, de megpróbálom, mert már csak egy óra és úgysem látom még hónapokon át. Amint leülök mindenhová nézek csak rá nem, ő viszont egyenesen engem bámul. Éget a tekintete.
  - Minden rendben? - kérdezi anya, felém nézve.
  - Persze, minden a legnagyobb rendben. - mosolygok rá. Majd visszatérek a meleg ételhez ami előttem áll.
  - Csak természetesen. - suttogja oda nekem El, aki mellettem ül.
  - Louis azt mondta - köszörülöm meg a torkom - hogy elmehetek velük a turnéra, ez tényleg igaz? - nézek rá.
  - Igen. - sóhajtja anyám. - Nagy nehezen sikerült rávennie, hogy elengedjelek. Bár még mindig nem értek vele egyet, de tudom, hogy hiányzik neked a bátyád és nem akarlak megfosztani ettől az esélytől.
  - Ne aggódj mi majd vigyázunk Lottie-ra. - mosolyog anyára Harry.
  - Igen. - nevet fel. - Pont ettől félek, hiszen öt kamasz fiúval lesz körülvéve és ő még csak 17 éves. - sóhajtja.
  - Anya, mi nem vagyunk vadállatok. Tudunk rá vigyázni. - jelenti ki Lou. - Hidd el, hogy mindentől védeni fogom őt, ami él és mozog.
  - Ezt te sem gondolod komolyan? - fordulok felé. - Ha már veletek kell töltsem az időt legalább hadd szórakozhassak.
  - Arról szó sem volt, hogy nem fogunk szórakozni, csak a fiúkat fogom eltiltani tőled.
  - Reméltem is, hogy van annyi eszed fiam, hogy a rosszfiúktól megvédd Lottie-t. - néz rá szigorúan anya.
  Ez volt életem egyik leghosszabb vacsorája. Még sosem vártam ennyire, hogy végre vége legyen. Csak szabadulni akartam ettől a társaságtól és témától, miszerint én még túl kicsi vagyok mindenhez, pedig pontosan tudjuk, hogy nem vagyok már olyan kicsi. Ha tudnák, hogy mi mindent csináltam már 17 évesen akkor nem ezt gondolnák, de ezeket nem fogom neki elárulni.
  - Hát akkor köszönöm a vendéglátást. - mosolyog anyámra Harry. - Még egyszer boldog szülinapot Louis és kellemes ünnepeket a családnak.
  - Bármikor Harry, tudod, hogy mi mindig szívesen látunk itt. - mosolyog anya. 
  Harry ránéz miközben anyám ezt mondja. Próbálok semleges arcot vágni, de az arcáról ítélve nem nagyon jött össze. Nem akarom, hogy azt érezze, hogy én nem látom szívesen, de ha nincs itt be kell vallanom sokkal könnyebb az életem.
  - Szilveszterkor látjuk egymást? - kérdezi Lou.
  - Ki nem hagynám, hogy veletek töltsem az újévet. - nevet fel. - Addigra többiek is visszajönnek és bulizunk egy nagyot, amit ha szeretne akkor megszervezhetne Lottie, hiszen ez is mennyire jól ment neki.
  - Kösz, de ezt inkább passzolom, nem könnyű meló. - motyogom.
  - Ahogy gondolod. - vonja meg a vállát. - De nekem mostmár menni kell. Egy hét múlva találkozunk.
  Mindenkit sorba megölel, majd végül én következem. Feszülten állok és várom, hogy a karjai közé zárjon. Fogalmam sincs, hogy ezt hogy fogom kibírni, de valahogy muszáj lesz, mert nem akarom, hogy mindenkinek feltűnjön, hogy valami nincs velem rendben.
  Lassan közelít felém, majd karjait körém fonja. A testem azonnal átjárja a melegség, miközben én is gyengéden visszaölelem. Most, hogy így ölel nem szeretném elengedni őt, de tudom, hogy nincs rá jogom, hogy itt tartsam.
 - Nem tudom, hogy mit tettem amivel megbántottalak, de sajnálom, Lottie. - suttogja, hogy csak én halljam.
  Eltávolodik tőlem, majd kedvesen rám mosolyog én pedig vissza rá. Még egy gyors ölelést ad Louis-nak, majd az ajtó felé megy.
  - Sziasztok! - integet, majd becsukja maga után az ajtót.
  Elnézést kérek a többiektől, azzal az indokkal, hogy fáradt vagyok majd a szobámba megyek és magamra zárom az ajtót, Nekidőlök és nagyot sóhajtok. Végre elment...

1 megjegyzés: