5.rész - Visszaemlékezés

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog nektek!

Sajnálom, hogy csak heti egy rész van, de amint lazább lesz a suli

megpróbálok heti két részt hozni, mivel számomra nagyon kedves ez a

történet és szeretném veletek minnél hamarabb megosztani a részeket!

Köszönöm az olvasókat és bíztatásokat!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

Lottie Tomlinson

  Rég nem éreztem már magam ilyen szarul, mint most. Jóformán semmire sem emlékszem a tegnapból. Azt sem tudom, hogy kerültem ágyba. Fogalmam sincs, hogy mit csinálhattam, miket mondhattam, de biztos vagyok benne, hogy olyan is kicsúszott a számon, aminek nem lett volna szabad, csak reménykedni tudok benne, hogy nem akkor mikor olyasvalakivel voltam, akinek nem lenne szabad elárulnom semmit sem. 

  Sajnos arra még mindig tisztán emlékszem, hogy miért borultam ki ennyire, hogy miért kezdtem el inni szinte megállás nélkül. Az a hülye turné! Csak ez tehet róla, hogy most így érzem magam. Fel sem fogom, hogy anya, hogyan egyezhetett bele, hiszen eddig mindig ellene volt, pedig nem egyszer próbáltam rávenni, hogy legalább egy hónapot tölthessek a bátyámmal, miközben turnézik, de nem neki egyáltalán nem tetszett, most meg egyszerűen belemegy, hogy az egész turnén ott legyek, mikor ez suli közben kezdődik?! Mégis mit mondhatott neki Louis, hogy ebbe belement? Tudom, hogy úgy néz ki mintha én egyáltalán nem szeretnék menni, de ez nem így van, oké egy részben talán, de nem teljesen. Szeretnék menni, hiszen ez az jelentené, hogy Louis-al lehetek, hogy nem kell suliba mennem. De a másik részem utálja az ötletet, hogy három hónapot kell velük töltsek, inkább csak vele. A többiekkel igaz, hogy már rég találkoztam, de ők nem zavarnának, mivel az ő jelenlétükben tudok normálisan viselkedni, de ha ő is ott lesz - márpedig ott lesz - akkor mégis, hogy éljem túl? De legfőbbképen, mi lesz velem és Colin-al? Három egész hónapig távol lenni tőle,, kibírnám én azt? Fogalmam sincs, hiszen eddig még egy napot sem töltöttünk külön. Akkor is találkoztunk még ha csak pár percet is tudtunk maradni, de nekünk annyi is elég volt, most pedig három hónapig semmi?! Vagy csak titkos beszélgetések, üzenetek. Biztos vagyok benne, hogy nekem ez nem menne! Nem tudnám itthagyni azt a személyt, akit teljes szívemből szeretek. 

  Tudom, hogy nem most kéne ezen gondolkodnom, mivel most csak annyit érek el vele, hogy ezerszer jobban fog fájni a fejem, pedig már így is kibírhatatlan. Lassan kibújtam az ágyból, mert tudom hiába várnám, hogy valaki hozzon nekem gyógyszert, nagy valószínűséggel még alszik. Minden apró mozdulatomra éles fájdalom hasít a fejembe. Szédülök és a látásom is elég gyenge, de el kell jutnom a fürdőig, mivel ott tartjuk a gyógyszereket. Ilyenkor átkozom magam, hogy nem hoztam át az én szekrényembe is néhány darabot... Amint kiértem a szobámból nekitámaszkodtam a falnak és vettem néhány mély lélegzettet. Sikerülni fog! - bíztattam magam.

  Elindultam és szerencsére egyben megérkeztem az ajtóig, ahová kopogás nélkül nyitottam be, mivel nem gondoltam volna, hogy foglalt lesz. Hát igen a normális ember bezárja az ajtót, ha bent tartózkodik a helyiségben, de úgy látszik, hogy vannak akik nem így cselekednek. Ott állt előttem ő, egy száll törölközőben. 

  A szemeim elkerekedtek. Éreztem, hogy az arcom égni kezd, ami azt jelentette, hogy biztosan rákvörös vagyok. Előttem állt egy tökéletesen kidolgozott test, amit eddig még sosem volt szerencsém így látni és valószínűleg már sosem lesz ezután. Olyan volt mint egy álom, csak ez most nem álom, hanem a valóság...

  - Basszus. - motyogom. - Bocs. - fordulok meg és rohanok ki onnan. 

  Hát a mai reggelre tényleg csak ez hiányzott még. Egy majdnem teljesen pasi, akibe amúgy három éve még bele voltam zúgva, de ahogy elnézem, még mindig zavar a jelenléte, de szerencsére nekem már van valakim, aki mellett boldognak érzem magam. Bár arról még fogalmam sincs, hogy fog reagálni, ha megtudja, hogy három hónapig távol leszek tőle.

  Azt reméltem, hogy a konyhába találok valamit, de sehol sem volt egy szem gyógyszer sem. Leültem a pulthoz, majd a fejem, a kezeimre hajtottam az asztalon. Pár pillanat múlva ismét visszatért a fájdalom, ami persze csak még erősebb lett, köszönhető annak az idiótának, aki nem tudja, hogy a kulcs azért van abban az ajtóban, ha bent vagy ne törhessenek rád, de miért is használta volna?

  - Hé - tette valaki a vállamra a kezét - jól vagy? - kérdezte egy rekedt hang, ami pontosan tudtam, hogy kitől származik. Képtelen vagyok ránézni azok után, hogy szinte semmi nélkül láttam pár perce.

  - Fel vagy öltözve? - kérdem halkan.

  - Igen. - neveti el magát. Sóhajtva emelem fel a fejem a hideg pultról, majd szólalok meg felnézve rá. 

  - Nem vagyok jól. - jelentem ki. Vigyorog, miért kell neki folyton ezt csinálnia. - Ne nézz már így. - morgom.

  - Vettél már be valamit? - kérdezi.

  - Oda indultam amikor hát... rád nyitottam. - motyogom, majd visszafekszem a pultra. - De hogy én azt a lépcsőt még egyszer meg nem teszem az elkövetkezendő pár órában az biztos. - suttogom.

  - Majd én lehozom neked, ha már miattam nem sikerült bevenned. - kuncog. - Mellesleg nagyon aranyos vagy mikor elpirulsz. - jegyzi meg mielőtt kiment volna. 

  Hát ez csodás! Egyáltalán mit keres ő itt? Mi a francnak kellett neki itt aludnia? Ezért még tuti, hogy megfogom ölni Louis-t, ha végre a szemem elé kerül.
  - Itt vannak. - tesz le elém két tablettát. Bevettem a gyógyszereket, majd becsuktam a szemeim és próbáltam ellazulni, mert akkor nem lennék ilyen szarul. - Elárulod, hogy miért ittál annyit, hogy nekem kellett téged hazahoznom? - ül le mellém, mire nekem kipattannak a szemeim.
  Ugye ezt nem úgy értette ahogy gondolom, hogy értette? Ő hozott haza? Miért? Hogyan? Nem hiszem el, hogy Louis képes volt ebbe belemenni! Miért nem tudott ő hazahozni? A francba már! de várjunk csak, hiszen nekem valami már kezd rémleni....

"  A sok pia nagyon megártott, már előtte se ment valami fényesen a járás, de miután még legurítottam pár pohárral alig bírtam megállni a lábamon. Elindultam megkeresni Louis-t pedig tudtam, hogy le fogja ordítani a fejem, hiszen nekem még nem lenne szabad innom, ebben igaza is van, de ez nem az ő dolga. Csak annyit szeretnék, hogy vigyen most haza.
  - Jézus, mennyit ittál Lottie? - kap el valaki, amikor majdnem orra bukok. - Mennyit ittál? - kérdi ismét közelebb hajolva hozzám, amiből felismerem a hangját. Harry!
  - Amint látod jó sokat. - nevetek fel. - De megérte, mert így legalább nem törődöm a problémákkal. - teszem hozzá.
  - Gyere és üljünk le kicsit, ha Louis meglát nagyon dühös lesz. - mondja. Ebben teljesen igaza van, ha meglát nekem annyi, így rábólintottam. Harry átkarolta a derekam, majd vezetni kezdett, de közben egy másodpercre sem eresztett el, aminek hálás vagyok, mert egyedül képtelen lettem volna eljutni odáig. Leültem, Harry pedig mellettem foglalt helyet. - Hogy érzed magad? - kérdezi.
  - Voltam már jobban is, forog velem a világ. - motyogom, de mivel itt van közel hozzám a zene miatt is képes megérteni, amit mondok neki.
  - Gyere ide. - tárja szét a karjait, mire én felvont szemöldökkel nézek rá. - Nem foglak bántani, csak segíteni akarok. - mosolyog, de én továbbra is hülyén bámulok rá. - Gyere már.
  - Nem akarok! - jelentem ki.
  Eszem ágába sincs a mellkasára feküdni. Oké mindennél jobban szeretnék, de nem fogok. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ezt megtegyem.
  - Lottie, jobb lesz. - kuncog. Megforgatom a szemem, de mivel egyre rosszabbul leszek és más nincs a közelben, így hozzábújok.
  - De megfogom ezt bánni. - suttogom.
  A csodás illata, ami most kis piával is keveredett az orromba került, megnyugtatott, de még mindig forgott velem minden, így behunytam a szemem és elaludtam. Igen furcsa lehet, hogy én bömbölő zene mellett is tudok aludni, de aki ennyire kiüti magát, mint én az bárhol eltud aludni.
  - Basszus. - szólalok meg, amint kinyitom a szemem, de akkor rájövök, hogy még mindig Harry-n fekszem. - Bocsi, asszem elaludtam. - motyogtam mikor felemeltem a fejem.
  - Semmi gond, jobban vagy? - kérdezi halvány mosollyal az arcán.
  - Nem igazán, szerintem haza kéne mennem. - sóhajtom a fejem fogva.
  - Majd én hazaviszlek. - mosolyog rám, mire én megrázom a fejem. - Ne butáskodj már, egyedül úgysem engedlek ki ebben az állapotban. Louis is örülne ha nem magadba mennél és nem látná milyen részeg vagy. - teszi hozzá.
  - Látott már? - kérdem aggódva.
  - Igen, de nem mondtam meg neki, hogy mennyire kiütötted magad, csak hogy kicsit sok volt neked. - néz a szemembe. - Gyere menjünk. Louis-nak mondtam, hogy hazaviszlek, de ő maradjon csak amíg szeretne. - áll föl, majd engem is felhúz, mire megint minden forogni kezd velem.
  - Basszus. - morgom, majd megkapaszkodom a karjába. - Én innen nem tudok kimenni. - motyogom.
  - Majd én segítek. - karolt át."
  
  - Basszus! - kiáltok fel, mikor minden eszembe jut az este végéből. - Basszus! - ismétlem magam. Döbbenten nézek Harry-re, aki vigyorogva néz rám. - Sajnálom az estit. - suttogom.
  - Nincs gond, de arra még mindig kíváncsi vagyok, hogy miért tetted? - néz a szemembe.
  - Semmiért, csak jól akartam magam érezni. - sóhajtom. - De kicsit túl messzire mentem. - teszem hozzá halkabban.
  - Az ember nem issza le magát segrészegre, ha semmi oka sincs. - néz rám, én pedig lesütöm a szemem. - Talán segíthetek benne. - próbálkozik.
  - Harry nem tudsz benne segíteni, mivel nincs miben! - csattanok fel. - Te sem azért szoktad magad leinni, mert gondjaid vannak, hanem mert jól érzed tőle magad. - morgom.
  - Ezt meg honnan veszed, hogy nekem nincsenek gondjaim? - ráncolja a homlokát. - Vannak problémáim, csak titokban tartom őket.
  - Harry, inkább hagyjuk ezt. - sóhajtom, majd felállok és kiindulok, de megállít. - Mi van? - nézek a csuklómra, majd rá.
  - Miért viselkedsz így? Három éve nem ilyen voltál? - ráncolja a homlokát. - Mi bajod van velem, Lottie?
  Nocsak nem rájött, hogy valami bajom van vele. Hát itt volt az ideje, volt rá három éve, hogy észrevegye. Most a szemébe kéne nézzek és elmondjam neki, hogy az a bajom, hogy nem vette észre három éve, hogy mennyire odavoltam érte, de nem fogom megtenni, mivel nincs hozzá elég bátorságom.
  - Megváltoztam! - nézek a szemébe. - Mindenki változik, mindenki! - sziszegem. - Most pedig elengednél?
  - Én nem változtam. - közli velem, mire én felnevetek.
  - Igazad van. - forgatom a szemem. - Te még mindig olyan bunkó vagy, mint voltál. - csúszott ki a számon. A szemei nagyra nyíltak, elengedett, én pedig már el is húztam onnan a csíkot.
  Nem kellett volna ezt mondanom neki, de valamivel el kellett, hogy érjem, hogy elengedjen. Igazából nem tartom őt bunkónak, de az mindig is fájt és fájni is fog, hogy nem vette észre, hogy mit érzem iránta. Nem akarom őt megbántani, de azt tudom, hogy ezzel most millió kérdést keltettem fel benne, amire nem biztos, hogy válaszolni akarok majd neki. Fogalmam sincs, hogy valaha is lesz-e bátorságom elmondani neki az igazságot, de egyben biztos vagyok, hogyha velük leszek turnén akkor nehezen fogom magamban tudni tartani azt ami hónapokon keresztül kínozott.
  Amint a szobámba értem, kulcsra zártam az ajtóm, mert biztos vagyok benne, hogy utánam fog jönni, amint feldolgozza azt, amit mondtam neki pár percel ezelőtt.
  Hülye vagyok, amiért idehívtam őt. Tudom, hogy Louis-nak ezzel örömöt okoztam, de magamnak meg fájdalmat. Nem tudtam, hogy ilyen nehéz lesz őt újra látni, fogalmam sem volt, hogy ezt fogja belőlem kiváltani. Talán jobb lett volna, ha el sem megyek arra a bulira, hogy ne találkozzak vele, de van egy olyan érzésem, hogy ennek így kellett történnie, hogy nem hiába jött el... Fájt őt másvalakivel találkozni, de talán így helyes, erre volt szükségem, őt másvalakivel látni. Hiszen már nekem is van valakim, akit szeretek és aki viszont szeret engem.
  - Lottie - kopogtatnak az ajtómon - hogy értetted ezt? - kérdezi.
  Próbálom figyelembe se venni, hogy már percet óta próbál velem szóba állni, de én még annyit sem teszek, hogy elküldjem őt. Nem akarok vele beszélni, csak azt akarom, hogy elmenjen és ne kelljen őt többet látnom, bármennyire is fáj, de el kell mennie és soha többet nem találkozhatunk. Valahogy azt a turnét is le fogom mondani vagy, ha nem tehetem akkor magammal viszem Colin-t is. Elmondom mindenkinek, hogy a barátom és nélküle nem akarok sehová sem menni, de nem leszek csak velük.
  - Lottie, mivel bántottalak meg? - próbálkozik még mindig.
  Azzal, hogy nem vetted észre, hogy beléd zúgtam. - kiáltottam magamban.
  Felálltam az ágyamról, majd néhány tiszta ruhával a fürdőbe indultam. Gyorsan lezuhanyoztam és megszárítottam a hajam, majd felöltöztem. Feltettem egy kis minket, igaz ez sem segített a másnapos képemen, de jobban éreztem magam tőle. Ki kell kicsit szellőztetnem a fejem. Túl sok mindent kell átgondolnom és az itthon egyáltalán nem fog sikerülni, nem az ő közelében.
  Amint kiléptem a szobámból arra számítottam, hogy ott lesz még, de már nem volt, szerencsére. Valószínűleg Louis-ék még mindig alusznak, de fogalmam sincs, hogy mi van anyáékkal, mivel ahogy észrevettem nincsenek itthon. Lementem a lépcsőn, majd megpillantottam őt, amint a Tv-t bámulja, bár szerintem fogalma sincs, hogy mit néz. A cipőm kopogására megfordult, majd felállt és elindult felém.
  - Lottie, mivel bántottalak meg? - néz a szemembe, mire én sóhajtok egyet.
  - Semmivel sem bántottál meg, Harry. Csak azt akartam, hogy elengedj. - vonom meg a vállam. - Anyáék nem tudod, hogy hol vannak? - kérdem.
  - Miért nem hiszem el neked ezt? - kérdi. - Elmentek ki a többiekkel kutyát sétáltatni. Louis, pedig még alszik. - ad választ a kérdésemre.
  - Oké, mire hazajövök gondolom már nem leszel itt szóval jó utat Harry. - mosolygok rá, majd a dzsekim után nyúlok.
  - Miért menekülsz előlem? - kérdezi halkan.
  - Nem menekülök, csak kiszellőztetem a fejem. - nézek rá. - Szia, Harry. - köszönök el tőle, de nem várom meg a válaszát, kimegyek a házból és elindulok a titkos helyemre, ahol mindig gondolkozni szoktam.
  Ezen a hideg napon is abba a parkba vezetett a lábam, ahová még kiskorúnkban voltunk Louis-al. Itt mindig arra emlékszem, hogy milyen boldogok voltunk, hogy mennyit nevettünk együtt. Azóta millió dolog változott. A bátyám híres énekes lett és itthagyott minket. Három évvel ezelőtt, mint a legtöbb 14 éves kis csaj beleszerettem a legjobb barátjába, aki tudomást sem vett rólam. Igaz, hogy sokat beszéltünk és nagyon jól elvoltunk, de sosem érzett irántam többet mint testvéri szeretet. Hogy fájt-e? Természetesen. Túltettem-e magam már rajta? A tegnap estéig azt hittem, hogy igen, de amikor megláttam rájöttem, hogy teljesen sosem fogom magam túltenni rajta, hacsak nem törlöm ki az összes emlékem ami vele kapcsolatos, de tudom, hogy ez lehetetlen lenne. Hiába szeretem teljes szívemből Colin-t, Harry látványa újra felkelti benne az érzéseket, amiket évekkel ezelőtt tápláltam iránta. De egyet tudok, hogy bármi is legyen én sosem csalnám meg  Colin-t, senkivel sem. Ha Harry valamilyen módon megtudná, hogy szerelmes voltam belé és bepróbálkozna most, elhajtanám. Biztos vagyok benne, hogy nem lenne könnyű megtenni, de megtenném, mivel miatta szenvedtem hónapokat, miatta sírtam éjszaka. Nem akarnám, hogy még egyszer ez megtörténjen. Nekem már van valakim, akit szeretek és azt szeretném, hogy ő legyen az egyetlen és ha arra van ehhez szükségem, hogy Harry-t kitépjem a szívemből örökké, hát akkor megfogom valahogy tenni. Nem érdekel, hogy mennyire fog fájni, de megkel tennem, Colin-ért! Meg természetesen azért is, hogy majd túléljem azt a három hónapot.
  Nem tudom, hogy mire számítsak. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni vagy mi lesz ott, de egyet tudok, hogy semmilyen formában sem fogom magamhoz közel engedni Harry-t. Mindenkivel kedves leszek, de vele megkel próbálnom hűvös lenni, saját magam érdekében. De addig szerencsére még van négy hónapom, még bőven van időm átgondolni a dolgokat.
  Dideregve indultam hazafelé. Sok időt töltöttem kint a havazásban, anyáék már biztosan visszaértek és Louis is felébredt, aminek nem hiszem, hogy örülni fogok. Biztos, hogy valamilyen kioktatást fogok kapni tőle a piával kapcsolatban, de szerencsére rávághatom, hogy ő is ilyen volt...
  Balszerencsémre Harry kocsija még mindig a feljárónkon állt, ami azt jelenti, hogy még nem ment el. Csodálatos, pedig bíztam benne, hogy már nem lesz itt mire hazaérek.
  - Sziasztok! - köszöntem, mikor elmentem a nappali mellett, majd gyorsan felszaladtam a szobámba. Anyán és az ikreken kívül mindenki ott volt, gondolom ők a konyhában főztek.
  Épp befejeztem az átöltözést, amikor valaki benyitott a szobámba. Oda kaptam a fejem és El aggódó arcával találtam magam szembe. Közelebb lépett, miután becsukta az ajtót és mélyen a szemembe nézve megkérdezte.
  - Mióta vagy szerelmes Harry-be? - lebuktam...