2015. március 20., péntek

II.évad 3.rész - "Meg fog ölni, ha megtudja"

Sziasztok!
  Meghoztam nektek a következő részt, remélem tetszeni fog. Köszönöm a bíztatásokat és az olvasókat is. Boldog vagyok, hogy tetszik a történet és várjátok a részeket. Kíváncsian várom a véleményeiteket!
Ölellek Titeket!




Lottie Tomlinson



  Természetesen mindenkinek feltűnt, hogy nem vagyok valami jó hangulatban. Harrynek persze sikerült eltitkolnia, pedig alig pár perce még ő is ideges volt. Miért megy neki ilyen könnyen és én miért nem tudok megszabadulni a bennem haragtól?! Utálom, hogy nem tudom uralni magam. Utálom, hogy csak bámulok ki a fejemből és csak testileg vagyok jelen. Utálom, hogy mindenki próbálja felkelteni a figyelmem, de mégsem sikerül nekik. De, amit a legjobban utálok, hogy ez lett közöttünk. Mindez nekem köszönhető, hiszen, ha nem történt volna semmi, akkor most biztosan nem ebben a helyzetben lennénk. Harryvel boldog lennék, majd szép lassan elmondanánk a többieknek is. Képes lennék a többiekkel nevetni és beszélni, mintha semmi sem történt volna. Szeretnék az a lány lenni, aki akkor voltam, csak az a gond, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nem lesz könnyű visszaszereznem a régi énem. 
  - Lottie, szeretnél nekem ma segíteni? - kérdezi mosolyogva Lou, miközben Lux kezébe adja a poharat, hogy ihasson belőle. 
  - Miben kellene nekem segítenem? - pillantok rá. 
  - Arra gondoltam, hogy míg én segítek a fiúknak felkészülni - néz végig az asztal körül ülőkön - addig te vigyázhatnál Luxra. Nagyon szeret veled lenni és hiányzol is neki, szóval megköszönném, ha elvállalnád pár órára.
  Valamiért nehezemre esik elhinni, hogy Lou tényleg képes rám bízni a gyereket, mikor tudja, hogy mi történt velem. Igaz már semmi bajom, de azt hittem, hogy ezzel a cselekedetemmel elvesztem mindenki bizalmát, erre mindenki úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. Ennek egy részben örülök, más részben pedig zavar, hogy nem mondanak semmit sem. Adják ki magunkból, legyünk túl rajta, hogy én is könnyebben legyek a közelükben, de tudom, hogy ez nem fog megtörténni.
  Lou ölében ülő Luxra pillantok, aki mosolyogva figyel engem a válaszomra várva, mire én is most először nem erőltetett mosolyt húzok ajkaimra. Vigyorogva nézek csillogó szemeibe, majd fel az anyukájára és aprót bólintok.
  - Miért is ne? Hiszen imádom ezt a kis csöppséget. Jól elleszünk a mai napon, ugye Lux? - simogatom meg az arcát, mire ő felkuncog.
  - Köszi Lottie - néz rám hálásan Lou. - Örülök, hogy nem kell másvalakire hagynom, benned megbízom és tudom, hogy mennyire jól kijöttök egymással. 
  A reggeli további részében csendben maradtam, de persze a perzselő tekintetet folyamatosan magamon éreztem. Nem tudom, hogy mit akar ezzel elérni, de egy biztos nagyon felidegesít, ha továbbra is ezt fogja csinálni. Mi a fenéért akarja ennyire tudni, hogy mi volt és miért érzem azt, hogy ismét Louisnak köszönhető, hogy nem közeledik hozzám. Pedig az éjszaka azt hittem más lesz, de úgy látszik csak egy gyenge pillanat volt az egész.
  Szép lassan mindenki elment készülni, mi pedig ismét kettesben maradtunk Harryvel, bár most Lux is itt volt, aki éppen az ágyamban aludt. Louis pedig elment beszélni El-el, ami azt jelenti, hogy fél órán keresztül biztosan kettesben leszek vele. Már előre érzem, hogy nem lesz itt hosszú csend, csak ki kell várja az alkalmat, hogy ismét faggatózni kezdjen.
  - Szólalj végre meg és essünk túl rajta, mert nem tudom meddig tudom még elviselni, hogy így bámulsz - szólalok meg ingerülten. - Döntsd el végre mit akarsz, mert amikor így nézel azt érzem, hogy kívánsz... ahogy én is - teszem hozzá alig hallhatóan.
  Biztos vagyok benne, hogy tisztán hallotta, amit az előbb mondtam, pedig nem akartam, hogy tudja. Bár abban biztos vagyok, hogy neki ez már korábban is leesett, de akkor miért nem zár a karjai közzé. Nem veszi észre, hogy szükségem van rá, még akkor is, ha én sem merem bevallani magamnak? Szükségem van valakire, aki megnyugtat, hogy minden rendben lesz, hogy nem lesz semmi bajom, hogy képes leszek újra a régi lenni. Szükségem van rá, még akkor is, ha ő tette mindezt velem, az akarata ellenére. Legtöbb esetben ott találsz menedékre, akitől pont menekülni próbálsz. Semmi szükségem a sajnálatára, de belátom, hogy rá igen, jobban mint bármikor.
  - Miért taszítasz el magadtól, mikor tudod, hogy csak te tudsz nekem segíteni? - kérdem, miközben lassan rá emelem a tekintetem. Arcáról sugárzik a fájdalom és bánat, meg persze a sajnálat is. - Te magad is tudod, hogy szükségem van rád... - suttogom.
  - Ne mondj ilyet, mert olyat teszek, amit megígértem, hogy nem fogok - túr a hajába, feszültem. Látom rajta, hogy nem tudja eldönteni mit tegyen. Biztos vagyok benne, hogy a vállán ülő 'angyal' azt mondja neki, hogy maradjon távol tőlem, mivel megígérte, viszont az 'ördög' arra bíztatja, hogy zárjon a karjai közé, hiszen erre van szükségem. Mit számít, hogy mit ígért, mikor tudja, hogy nekem szükségem van rá?!
  - Kit érdekel, hogy mit ígértél? - török meg. - Engem nem. Szükségem van rád, te is tudod, én is tudom. Eddig is tudtam, csak nem mertem bevallani, mert képtelen vagyok elfogadni a sajnálatot, amit érzel, ha rám nézel. De szükségem van rád, csak rád...
  - Nem, neked nem rám van szükséged, hiszen én tettem ezt veled - jelenti ki, de amint rám emeli szemeit, tekintete meglágyul, kétségbeesett arcom látva. - A francba is! - indul meg felém, majd szorosan a karjai közé zár. - Meg fog ölni, ha megtudja - suttogja a hajamba.
  - Nem hagyom - motyogom a mellkasába. - Nem fogja megtenni, ha rájön, hogy mire van szükségem, ahhoz, hogy újra önmagam legyek. Rád van szükségem és erre ő is rá fog jönni. Mit csinálsz? - kérdem, mikor kezem megfogva kezd el a fürdő felé húzni.
  - Itt nem tehetem meg azt, amit már órák óta szeretnék - néz vissza a válla felett, majd kinyitja a fürdő ajtaját és behúz magával és bezárja az ajtót. Vággyal teli szemeibe nézek, majd hátam az ajtónak támasztom és várom, hogy tegyen valamit. - Lottie - teszi egyik kezét mellém, majd hajol közel hozzám, míg a másik tenyere a csípőmre téved. Testével teljesen az ajtóhoz présel, mire én felsóhajtok. Ajkával lassan közelít az enyém felé, de mielőtt még találkoznának megáll és a szemembe néz, mintha attól félne, hogy megállítom, pedig eszembe sem jutott ilyet tenni.
  - Tedd már meg - motyogom remegő ajkakkal, miközben kezeim a vállára csúsztatom.
  Több sem kell neki, ajkainkat összeérinti, majd lágyan csókolni kezdi, mire mindkettőnkből hatalmas sóhaj szakad fel. Hasamban újra életre kelnek a pillangók, szívem máris gyorsabban ver ajkai gyengédségére. Csipejét az enyém ellen nyomja, én pedig belenyögök a csókunkba. Kíván, ahogy én is őt, de mindketten tudjuk, hogy csak ennyi lehet egyenlőre kettőnk között, ennek ellenére mégis felemel a földről, én pedig gondolkozás nélkül fonom köréje a lábaim. Tenyerét a pólóm alá rejti és lágyan cirógatni kezdi a bőröm, mire nekem lángba borul az egész testem. Úgy hiányoztak már az érintései, de akkor miért érzem azt, hogy ez csak egy álom, amiből bármelyik percben felébredhetek?!
  Zihálva válnak el az ajkaink, pár perc elteltével. Homlokát az enyémnek dönti, majd lassan felnyitja a szemeit.
  - El sem tudod képzelni, hogy aggódtam érted, miután felfogtam, amit akkor mondtál... - suttogja. - Magamat hibáztattam. Hazamentem, majd a szobámban ülve azon agyaltam, hogy nem vettem észre, hogy mi zajlik körülötted?! Hogy nem tűnt fel, hogy végig szerelmes voltál belém. A srácok is észrevették, hogy valami bajom van, de semmit sem mondtam nekik... két napig hozzám sem lehetett szólni. Be szerettem volna menni hozzád, de tudtam, hogy az nem jó ötlet. Azt hittem, hogy az lesz a legjobb, ha elengedlek, de tudtam, hogy arra képtelen lennék. Nem tudok elengedni egy olyan lányt, aki boldoggá tesz, aki nélkül már nem érzem teljesnek az életem. Most pedig újra ott tartunk, hogy titkolóznunk kell, de én már nem akarok - rázza meg a fejét. - Azt szeretném, ha mindenki tudná, hogy milyen fontos vagy nekem, el akarom mondani mindenkinek, hogy mit jelentesz nekem.
  Fogalmam sincs, hogy mit kellene erre mondanom?! Annyi minden kavarog most a fejemben, de mégsem tudok megszólalni.
  - Akkor ne titkoljuk tovább - nyögöm ki, ami először az eszembe jut. - Csak egy napot kérek, hogy összeszedjem magam és holnap elmondom Louisnak. Nem érdekel, hogy mit fog hozzá szólni. Ha fontos vagyok neki, akkor elfogadja, más választása nem nagyon van - nézek a szemébe.
  - Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor én is veled leszek azokban a percekben, hiszen ez kettőnkről szól - vágja rá. - Nem fogom engedni, hogy egyedül közöld vele ezt az egészet.
  - Rendben - bólintok rá, majd egy puszit nyomok duzzadt ajkára.
  - Hiányoztál - rejti arcát a nyakamba. - El sem tudod képzelni, hogy mennyire - nyom egy nedves csókot a fülem mögé.
  - Te is nekem - ölelem szorosan át a nyakát.
  Mivel tudtuk, hogy Louis bármelyik pillanatban betoppanhat, lassan elszakadtunk egymástól. Én visszamentem a szobába, Harry pedig a fürdőben maradt. Éppen időben foglalom el magam a telefonommal, mikor nyílik az ajtó, majd Louis lép be rajta mosolyogva.
  - El üdvözöl - pillant rám. - Azt mondta, hogy egy hét múlva találkozunk New Yorkban. Hiányzol neki és szeretne veled beszélni.
  - Ő is hiányzik nekem - vallom be. El tudom képzelni, hogy miről akar beszélni, de nekem is van néhány dolgom, amit el akar neki mondani. Úgy érzem ő tud nekem segíteni, hiszen ismer és tudja már elég rég, hogy mit érzek Harry iránt.
  - Biztos, hogy nem baj, hogy neked kell vigyáznod Lux-ra? - bök az alvó kislány felé.
  - Nem, szeretek rá vigyázni - vágom rá, mire Louis bólint egyet, majd a bőröndje felé lép és kivesz belőle tiszta ruhákat. - Louis?
  - Igen?
  - Anya nagyon haragszik rám? - kérdem csendesen. - Tudom, hogy nem mondja ki, de biztos vagyok benne, hogy csalódást okoztam neki, ahogy mindenkinek...
  - Honnan veszed ezt a butaságot? Nem haragszik rád, csak aggódik érted, de hogy minden nap hallhatja a hangod megnyugtatja őt és én is minden egyes nap felhívom, hogy elmondjam neki, hogy jól vagy. Szerintem míg mi nem leszünk itt, hívd fel és beszélj vele kicsit - néz rám a válla fölött. - Biztosan örülne neki.
  - Én is gondoltam rá - válaszolom.
  Hogy a fenébe fogjuk neki elmondani holnap? Most annyira nyugodt, de ha megtudja akkor biztos vagyok benne, hogy kitör a harmadik világháború, aminek én leszek az oka, de már nincs visszaút. Szeretem őt, de meg kell értse, hogy én kit szeretek és el is kell fogadja, ha tetszik neki, ha nem.

1 megjegyzés: