26.rész - 'Elmondjuk neki, hamarosan.'

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog. Az első évad harminc részes lesz,

ami azt jelenti, hogy már csak 4 rész van hátra. 

Mikor az a pár felkerült lesz két hét szünet utána pedig jön a második évad.

Heti egy részel, amit valószínűleg pénteken vagy szombaton teszek majd fel.

Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat nagyon jól esnek.

Jó olvasást!

--------------------------------------------------------------

  Két napja jöttünk vissza Londonba, azóta a fiúk csak próbálnak, amin természetesen nekem is részt kell vennem. Nem mintha nem élvezném, hiszen nagyon is tetszik, hogy nézhetem őket, viszont van egy hatalmas gond, ami lassan átveszi felettem teljesen az uralmat és ez nagyon nem lesz jó. 

  Miután tegnap reggel felébredtem, nem akartam elhinni, hogy hol vagyok és mi történt velem az éjszaka. Még ebben a percben is képes vagyok minden egyes mozdulatát és érintését felidézni. Ebben a pillanatban is felforr a vérem, ha csak eszembe jut mit engedtem neki. Nem tudom, hogy a fiúknak feltűnt-e valami, de ha így is van nem kérdeztek rá, aminek nagyon örülök. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék nekik, még azt is nehezen akarta elhinni Louis, hogy csak azért voltam reggel Harry szobájában, mivel tudni akartam jól van-e a tegnapi után. De ha ez még nem lenne elég, történt még valami, ami miatt teljesen ki fogok borulni, ha így folytatódik majd. 

  Eltűntek a gyógyszereim, pedig tisztán emlékszem, hogy mielőtt elindultam volna betettem őket a bőröndbe, de már nincsenek ott. Sehol sem találom őket. Már arra is gondoltam, hogy mi van, ha valaki megtalálta őket a fiúk közül. Igaz a szobámban Louison és Harryn kívül senki sem volt, de azt kétlem, hogy ők vették volna el, hiszen nem tudom elképzelni, hogy nem említették volna nekem vagy nem borultak volna ki. Szerintem bármelyikük is találná meg, biztosan megölne, legalábbis leordítana, mégsem tettek semmit sem, ami azt biztosítja, hogy nem tudják. De akkor hol vannak a gyógyszerek?! Nem tűnhettek csak úgy el, viszont ha nem szerzek gyorsan valamit, akkor megőrülök és azzal minden kiderülne, mindenki kiborulna miattam. Gyógyszert kell keresnem, hogy megvédjem magam a kiborulástól és lebukástól. Muszáj bevennem, mielőtt lebuktatnám magam.
  - Minden rendben van? - ül le mellém hírtelen Zayn. - Nagyon csendes vagy és kicsit talán sápadt is.
  - Remekül vagyok. - morgom felé fordulva. - Miért ne lennék jól?
  - Jól van kislány. - emeli magasba a kezeit. - Nem kell leharapni a fejem, csak megkérdeztem.
  - Hát jobb lenne, ha nem tennéd. - förmedek rá. - Tudod van magánügy. - nézek egyenesen a szemébe.
  Az arcát látva, dühös lettem magam. Mi a franc bajom van? Zayn semmi rosszat nem tett én mégis veszekszem vele. Sóhajtva helyezem kezem a combjára.
  - Nézd sajnálom, oké? - nézek rá bocsánatkérően. - De nincs valami jó kedvem. Nem rád haragszom, csak rossz nap. Tudod a lányoknál gyakran előfordul. - vonom meg a vállam.
  - Tudom. - nevet fel halkan. - Perrienek is vannak ilyen kiborulós napjai, bár akkor mindig van egy dolog, amivel elérem, hogy megnyugodjon, ha érted mire gondolok.
  - Fúj. - húzom el a szám. - Nem vagyok kíváncsi rá, Zayn. - rázom meg a fejem. - Szerintem már így is túl sok megmaradt a fejemben, belőle. De legalább most kivered a fejemből mostani gondolataimat.
  - Pasis dolog? - kérdi halkan, mire az én válaszom csak egy hangos sóhaj. - Szóval az. Ha szeretnéd nekem elmondhatod, lehet tudok valamiben segíteni. - ajánlja fel.
  - Bocs Zayn, de nem szeretnék róla beszélni. - közlöm vele.
  Igazság szerint nem is Harry a bajom, csak jó ok arra, hogy ne kelljen valamit kitalálnom. Bár az sem könnyíti meg a dolgom, hogy itt van és hülyéskedik, közben lopva felém kapja a tekintetét, én mégsem mehetek oda hozzá és ugorhatok a nyakába. Megtehetném, de akkor magyarázkodnom is kéne és persze a többieknek hamar leesne, hogy valami nincs rendben.
  - Köszi, hogy segíteni próbálsz, de nem szeretnék róla beszélni. Tudod a lányok nem olyanok, akik mindenkivel megosszák a problémáinak, max csak a legjobb barátnőjüknek, de nekem nincs olyan vagyis ott van El, de ő most messze van innen, így esélyem sincs vele beszélni erről.
  - Miért nem hívod fel? - kérdez rá. - Biztosan neki is hiányzol, Louistól tudom, hogy milyen jóba vagytok. Ha megtudná, hogy szükséged van rá biztosan szakítana rád egy kis időt, hogy megbeszéljétek a dolgokat. - mosolyodik el.
  - Lehet igazad van. - sóhajtok fel. - Később talán felhívom, de most menj a fiúk rád várnak és hülyén néznek ránk. - mutatok feléjük.
  - Áá, csak féltékenyek. - nevet fel. - Ők nem érték el nálad, hogy válaszolj nekik, bár Harry meg sem próbálta. - gondolkodik el.
  - Tessék? - ráncolom a homlokom. - Kérlek mond, hogy nem néztem őket levegőnek, mert őszintén szólva arra sem emlékszem, hogy idejöttek volna...
  - Pedig így volt, de ne aggódj nem vették magukra. - néz rám szomorúan. - Csak aggódtak miattad, mivel olyan voltál egész nap, mint egy zombi. Ez nem sértés akar lenni, csak fura, hiszen nem ilyennek ismerünk...
  - Helyrejövök, ígérem, de most menj mielőtt Louis idejön és elrángat tőlem. - kuncogok fel Louis arcát nézve.
  Aztán tekintetem Harryre vezetem. Ő is aggódóan néz rám, valamiért úgy érzem, hogy még ki leszek kérdezve a mai nap folyamán, viszont nekem fogalmam sincs róla, hogy mit mondhatnék neki. Azt nem hinné el, hogy semmi bajom, de a hazugságom sem... A legjobb megoldás az lesz, ha elterelem valahogy a figyelmét.

***

  Két nap múlva tovább kell mennünk, már csak ennyi időm van összeszedni magam, de nem fog menni. Kétszer lettem rosszul zuhanyzás közben, kevés kellett hozzám, hogy egyszer Harry előtt is megtörténjen az egyik este folyamán, de kibírtam, míg vissza nem értünk a házba. Aztán pedig a zuhanyzóban állva adtam ki magamból. Lecsúsztam a fal szélén és sírásban törtem ki. Hisztérikus sírásban. A szervezetem követelte a szert, de nem kaphatta meg, mivel nincs több. A hiánya pedig teljesen kikészít. 

  Nyűgös vagyok és hisztis, mire mindenki azt hiszi, hogy menstruálni fogok, bárcsak így lenne. Egy lány sem szeretné ezzel tisztában vagyok, de az én esetemben annak sokkal jobban örülnék, mint ami igazából van. Elvonási tünetek. Utálom őket. Kikészítenek és úgy érzem, mintha teljesen megőrültem volna...

  - Minden rendben? - fordul felém mosolyogva Harry az asztalnál ülve.

  Igen, a fiúk nagy nehezen rávettek, hogy eljöjjek velük a Nando's-ba, pedig szívem szerint otthon maradtam volna, ha újabb roham törne rám ne kelljen majd magyarázkodnom. 

  - Persze, csak fáradt vagyok. - hazudom. 

  - Nem tetszik nekem ez Lottie. - ráncolja össze a szemöldökét Louis. - Szerintem valami betegség előjele ez az egész, szeretném, ha elmennénk egy orvoshoz mielőtt még tovább indulnánk. Jobban érezném magam, ha tudnám, hogy mi a baj.

  - Semmi bajom Lou, csak fáradt vagyok. - motyogom. - Nem alszom rendesen az elmúlt időben. - vonom meg a vállam.

  Harry ajkára mosoly kúszik, amit hamar el is rejt, hiszen a többiek nem tudhatják meg az okát annak, hogy miért nem alszom. Nem tudhatják meg, hogy ő tehet az álmatlanságomról. Akkor lehetünk csak úgy együtt, hogy kevesebb legyen a lebukási lehetőség. 

  - Szerintem Lottienak, csak egy jó alvásra és teára lenne szüksége. - néz a szemembe Zayn. Néha úgy érzem, mintha ő mindent tudna rólam, de utána hamar rájövök, hogy az lehetetlen, hiszen akkor nem lenne ennyire nyugodt.

  - Zayn mióta lettél te orvos? - vonja kérdőre Lou.

  - Perriet is láttam már kimerültnek. - vonja meg a vállát. - Pont olyan volt, mint ő most. - mutat rám. - Neki segített, csak segíteni akarok nem kell leharapni a fejem.

  - Talán igaza lehet. - szólal meg Liam is, ám Lou arcát látva hozzáteszi. - Ha nem vállik be akkor elviszed az orvoshoz.

  - Szerintem pedig ennie kell, a kaja mindenre jó megoldás. - nyeli le az utolsó falatot Niall.

  - Nem úgy néz ki, mintha képes lenne enni. - pillant rám Harry.

  - Megtennétek, hogy nem úgy beszéltek rólam, mintha itt sem lennék? - csattanok fel. - Itt ülök mellettetek és mindent hallok, nem kell óvodásnak kezelni, mert nem vagyok az. Lehet az alvás segítene, de az is lehet, hogy nem majd kiderül. - teszem hozzá. - Igen Louis ha nem vállik be akkor elmegyek veled, mivel tudom, hogy nem hagynál addig békén. - szólalok meg mielőtt még elkezdené.

  Pedig eszem ágába sincs orvoshoz menni. Ők egyből rájönnének, hogy mi bajom van és akkor mindenki hatalmasat csalódna benne, azt pedig már képtelen lennék elviselni. Nem elég, hogy teljesen kivagyok a gyógyszer miatt, még az ő sajnálkozó tekintetükkel is szembekerülnék és az már túl sok lenne. Így is teljesen kivagyok, nincs szükségem még arra is, így muszáj valahogy összeszednem magam, bármilyen nehéz is lesz.

  - Legyen. - adja meg magát Lou. - De ha holnapra nem leszel jobban egy kiadós alvás után, megyünk az orvoshoz és nincs kifogás ellene.

  - Jó. - vágom rá durcásan.

  - Szerintem jót tenne neki egy kis friss levegő. - szólal meg pár perc múlva Harry, mire Louis kérdőn váltogatja közöttünk a tekintetét. - Sápadt, vigyázok rá Lou ne aggódj.

  - Rendben, de ne menjetek messzire. - egyezik bele.

  Harry feláll az asztaltól, majd belebújik a kabátjába, én is követtem tettét. Egy perc elteltével már 'kettesben' sétáltunk a hűvös londoni utcán.

  - Elmondod, hogy mi a baj? - kérdezi zsebre dugott kézzel. - Én tettem valamit, miattam vagy ilyen?

  - Nem. - sóhajtok fel. - Nem tettél semmit, egyszerűen nem vagyok jó hangulatba. Tudod a lányoknál ez sokszor előfordul. - próbálok meggyőző lenni. - Te csodás vagy. - nézek rá, halvány mosolyt erőltetve magamra. - De az éjszakai virrasztások rajtam is meglátszódnak. 

   - Sajnálom. - nevet fel vidám, amiben egy cseppnyi sajnálat sincs, - De tudod én nagyon élvezem azokat az éjszakai programokat. - teszi hozzá halkan.

  - Ebben biztos voltam. - rázom meg a fejem. - Sajnálom, hogy nem sétálhatunk úgy, mint a többi pár. - csúszik ki a számom hírtelen. - Szeretnék veled az utcán is úgy sétálni, hogy nem kell azért aggódjam mikor kerül fel rólunk egy kép... megfogni a kezed vagy esetleg megcsókolni, például most. - suttogom szomorúan.

  - El sem tudod hinni, hogy én mennyire szeretném ezt, Lottie. - sóhajt fel. - De tudom, hogy még nem lehet. De nem szeretnék már sokat várni, ígérd meg, hogy elmondjuk Louisnak és nem fogunk titkolózni senki előtt sem.

  - Ígérem. - bólintok rá. Amint helyrejöttem túl kell rajta esnünk, nem titkolhatjuk tovább. - Elmondjuk neki, hamarosan. Megölelnél? - kérdem alig hallhatóan.

  - És mit mondunk a többieknek vagy a rajongóknak?

  - Mit tudom én. - vonom meg a vállam. - Megszédültem? Megbotlottam? Valamit majd kitalálunk, de most szükségem van egy ölelésre, kérlek.

  - Nem lehet neked nemet mondani. - fonja körém a karjait, majd zár szorosan magához. - Minden rendben lesz. - suttogja úgy, hogy csak én halljam. - Bármi is lesz, mikor elmondjuk megoldjuk, ketten megoldjuk.

  - Szeretlek. - ennyit mondok. - Azt hiszem vissza kéne mennünk. - sóhajtok fel.

  - Miért valami baj van? - tol el magától. - Rosszul vagy?

  - Csak fázom. - nevetek fel, pedig ettől sokkal szarabbul érzem magam.

  Szédülök, de ezt nem mondhatom el neki, hiszen akkor azonnal kórházba vinnének, amit nem engedhetek meg. Apró bólintás utána, alig tíz percnyi séta után visszaérünk a többiekhez, akik nagyban nevetnek valamin.

  - Jobb lett a színed. - jegyzi meg Liam. - Harrynek igaza volt a levegővel kapcsolatban.

  - Igen. - mosolyodom el. Kár, hogy csak rosszabbul lettem tőle. - Srácok baj lenne, ha hazamennénk, kicsit álmos vagyok? - ásítottam egyet. 

  - Persze menjünk. - áll fel Zayn, mire a többiek is követik. 

  Kimentünk a parkolóba, de én csak jobban szédülni kezdtem. Nem láttam tisztán, hallottam, hogy hangok szólítanak, de elvesztettem az egyensúlyom és a földre zuhantam.