25.rész - "Csak boldoggá akarlak tenni.."

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit kellett várni az új részre, de nem volt ötletem. Vagyis egy elképzelésem volt, csak azt nem tudtam, hogy kinek a szemszögéből kéne írjam, de végül úgy döntöttem, hogy Harry lesz a jó döntés és most örülök, hogy így tettem. Kíváncsi vagyok mit fogtok szólni az egészhez, de szerintem tetszeni fog, vagyis remélem. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat! Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------------------

Harry Styles

  Igaza van, én magam is tudom, de képtelen vagyok elfogadni, hogy nem lehetek vele, amikor én akarok, nem csókolhatom vagy húzhatom magamnak mikor szeretném. Túlreagáltam, ezzel tisztában vagyok, de a francba is, szeretem őt. Bármennyire is hangzik furán, szeretem. Igazán szerelmes eddig életemben csak egyszer voltam, mielőtt még híressé váltam volna, azóta senkibe. Igaz a barátnőim nem voltak közömbösek számomra, de sosem voltak olyan fontosak, hogy akár az életem is kockáztassam miattuk, Lottiért mégis megteszem.
  Már azzal is halálra vagyok ítélve, hogy vele vagyok, hiszen Louis semmiről sem tud. Gyanakszik, de ha ez így halad tovább akkor le fog neki esni, hogy van valami közöttünk és akkor aztán kő kövön nem marad, abban biztos vagyok. Bár szerintem, ha tudná azt, amit én akkor ez lenne a legkisebb problémája. Ha kiderülne, hogy a húga, akit annyira félt drogozik, teljesen kikészülne. Valószínűleg sokkal dühösebb lenne azért, mert nem mondtam el neki, mint azért, hogy Lottieval vagyok. Eltiltana tőle és ezt meg is értené, de képtelen lennék beletörődni, sosem lennék képes elfogadni, hogy eltiltott tőle.
  Mérgesen rejtem kezeim a kabátom zsebébe. Nem tudom visszatartani a vágyam, mikor a közelébe vagyok már nem megy, ha nem jöttem volna el, akkor biztosan teszek valamit az asztalnál, ami nem vetett volna jó fényt rám. Pontosan tudom, hogy mire van szükségem, hogy kicsit ellazuljak, de attól tartok, ha ezt megteszem akkor hülyeséget követek el. Részegen sosem gondolkozom tisztán és ezzel megbántanék valakit, aki számomra fontos. De nem lehetek vele, tennem kell valamit és csak remélni tudok, hogy nem kötök ki reggelre egy ismeretlen lány ágyában.
  - Harry! - kiált valaki mögülem, de mit sem törődve vele, megyek tovább. Nem akarok társaságot, legfőbbképpen nem az övét. - Állj már meg! - kapja el a karom.
  - Mi bajod van? - förmedek rá.
  - Ezt szeretném én is tudni. - vonja fel a szemöldökét. - Mi bajod van? Mitől borultál ki annyira?
  - Semmitől, hagyj békén. - morgom.
  Csak éppen attól, hogy a húgod megőrjít és nekem vissza kell magam fognom a közeletekben, ami már nem megy! - ordítja a belsőm.
  - Hát persze, hogy semmi. - forgatja a szemét. - Mond meg nekem, ilyen hülyének nézek ki? Ismerlek, tudom, hogy történt valami, ami miatt ennyire kiborultál, csak azt nem, hogy mi. Jobb lenne, ha elmondanád, az mindig segített a múltban. - próbálkozik beszédre bíztatni.
  - De ezt nem mondhatom el. - csattanok fel. - Ez nem olyan, amiről beszélhetek, legalábbis nem neked. Senkinek sem akarok erről beszélni, csak szépen beülni egy bárba, majd addig inni, míg el nem lazulok.
  - Azt már nem! - áll elém. - Nem fogod magad leinni, annyira biztosan nem, ahogy szeretnéd. Nem fogom megint engedni, hogy leidd magad a sárgaföldig, bármi is történt nem éri meg. Nem emlékszel, hogy az előzőből is mi lett? Azt akarod, hogy megint mindenki ezzel foglalkozzon. - megvonom a vállam. - Lehet, hogy téged nem érdekel, de minket igen, engem igen és nem engedem, hogy a haverom megint a nagy téma legyen. Nem akarok megint olyanokat olvasni rólad és valószínűleg Paul sem díjazná, szóval veled tartok. Megiszol egy két pohárkával, majd szépen hazamegyünk és mikor lenyugodtál akkor elmondod mi van és segítek megoldani a problémát.
  - Értsd már meg, hogy nem tudsz segíteni! - vágom rá. - Ezen csak én tudok, de nem akarok. - nézek izzó tekintettel a szemeibe. - Nem akarom elveszíteni.
  - Miért nem akarod nekem elmondani? - von kérdőre. - Úgy viselkedsz, mintha olyanról lenne szó... - egy pillanatra megakad, majd az aggodalom helyét a düh veszi át. - Tettél valamit Lottieval? Róla van szó? - néz mélyen a szemembe. - Harry, Lottieról van szó? - emeli feljebb a hangját.
  Igen! - szeretném vele közölni, de helyette hazudok.
  - Nem! Összevesztem Gemmával! - vágom rá habozás nélkül, az első dolgot, ami eszembe jut. - Túl messzire ment. Nem hallgatott rám, pedig én mondtam neki, hogy nem lesz belőle semmi jó! Leszállnál végre rólam?!
  - Nem szoktál ennyire kiakadni Gemma miatt. - dönti oldalra fejét, amiből rájövök, hogy nem hisz nekem. - De legyen, elmondod, ha akarod, csak ígérd meg, hogy nincs semmi köze se a húgomhoz.
  - Az istenit Louis, semmi köze Lottiehoz! - kerülöm ki, majd lépek be a füsttel teli bárba.
  Lépteim egyből a pulthoz vezetnek, majd pár másodperc elteltével már le is húzom az első italom. Louis kételkedve ül le mellém, majd rendel egy üveg sört. Nem tudom, hogy mennyit fog engedni, de most nem érdekel, míg nem állít le én biztosan nem állítom le magam.

***

  Én tiszta hülye vagyok. A francba, miért nem állított meg?! Miért engedte, hogy ennyit igyak? Igaz, nem követtem el nagy hibát, mert tudatosult bennem mit teszek, de ez ennyi is elég volt, hogy bűntudatom legyen. 

  Dühösen túrok a hajamba, ezzel próbálva megszüntetni a gondolataim, de semmit sem érek el vele. Csak ő jár a fejembe. Mit csinálhat most? Haragszik rám? De a legfontosabb kérdés haragudni fog rám, ha megtudja? Hát persze, hogy fog, ki ne haragudna? Ki viselné el ezt, ha valakivel együtt van az illető személy... 

  Két vékony kar ölel át hátulról, mire én ijedten fordítom az irányába a fejem. Lottie ül mögöttem, karjait összekulcsolva a mellkasomon. Mikor jött be és hogy nem vettem észre? Látom a szemében az aggodalmat. Aggódott miattam. Gondolkozás nélkül húzom az ölembe és ölelem magamhoz. Nem tudom elhinni, hogy képes vagyok megbántani a lányt, aki ennyire fontos nekem. Nem igaz, hogy ekkora barom vagyok. Ő aggódik miattam én pedig hátbaszúrom. Bassza meg!

  - Semmi baj... semmi baj. - motyogja csókot hintve mellkasomra. - Annyira örülök, hogy jól vagy. - suttogja. - Sajnálom, hogy megállítottalak. Én nem akartam, hogy megállj, de te is tudod, hogy ez volt a helyes...

  - Ne okold magad, kicsim. - sóhajtok fel. - Nem a te hibád, én reagáltam túl az egészet. Sajnálom, hogy elrohantam. Sajnálom, hogy aggódnod kellett miattam, csak egyszerűen nem tudtam volna a közeledben ülni úgy, hogy nem érhetek hozzád. Annyira hiányoztál az elmúlt napokban, csak veled akartam lenni, de nem lehetett, mikor pedig megjelentsz akkor nem engeded. De tudom, hogy igazad volt. Ne haragudj rám, kérlek bocsáss meg nekem. - suttogom a fülébe. - Nem akartalak megbántani.

  - Nem bántottál meg. Csak aggódtam érted, azt hittem, hogy teljesen leiszod magad. Louis azért ment utánad, hogy megakadályozza ezt, annyira örülök, hogy sikerült neki. 

  Ha tudná, hogy igenis van mit megbocsájtania nekem, akkor biztosan nem lenne ilyen kedves velem. Ha elmondanám neki, akkor ebben a pillanatban fogná magát és kimenne a szobámból, de nem akarom őt elengedni, rá van szükségem, őt akarom. Az akarom, hogy itt legyen velem, hogy boldoggá tegyem, hogy közelebb engedjen magához és sose akarjon tőlem megszabadulni. A fejébe és a szívébe akarom vésni magam. Azt akarom, hogy rajtam kívül senkire se legyen szüksége, azt akarom, hogy teljes egészében az enyém legyen. Nem akarok neki fájdalmat okozni, sosem állna szándékomban őt megbántani, szándékosan biztosan nem. Szeretem őt.

  - Szeretlek. - szorítom magamhoz törékeny testét. - Kérlek, engedd meg nekem, hogy boldoggá tegyelek. Kérlek.

  - Mi a baj, Harry? - távolodik el kicsit tőlem, majd fogja kezei közé arcom. - Történt valami?

  - Igen. - suttogom. - Rájöttem, hogy mindennél fontosabb vagy nekem. Boldoggá akarlak tenni, meg akarom mutatni, hogy milyen az, mikor igazából is velem vagy. Engedd meg nekem, hogy megmutassam, mennyire fontos vagy nekem.

  - Te most arra kérsz, hogy feküdjek le veled? - néz a szemembe.

  - Szeretném, de nem. - rázom meg a fejem. - Csak boldoggá akarlak tenni, nem akarok olyat rád erőltetni, amit te nem szeretnél. Nem kell lefeküdnünk, hogy boldoggá tudjalak téged tenni.

  - Akkor, tegyél boldoggá. - hajol a fülemhez. - Arra még nem állok készen, de... a többire igen. - suttogja. 

  Amint kiejti a szavakat az ajkain, azonnal felébred bennem a vágy. Kezem megérintem a derekát, majd lassan húzom felfelé a pólóját. Szemeim a mellkasára tévednek, majd a fekete csipkés melltartójára. Annyira szexi, ahogy az ölemben ül egy száll melltartóban és hozzá illik bugyiban. 

  Jobb kezem a nyakához emelem majd lassan végigsimítok a mellkasán egészen a hasáig. Érzem milyen gyorsan ver a szíve, tudom, hogy fél, még akkor is, ha tagadni próbálja. Érzem, hogy remeg, mikor végigsimítok a combján és végül a feneke alá csúsztatom mindkét kezem, magamhoz húzva a csípőjét és megfordulok vele. 

  Szőke tincsei szétterülnek a barna takarómon, miközben ő csillogó szemekkel néz rám. Kicsit feljebb mászok az ágyon, őt is magammal húzva, hogy kényelmesebb legyen. Fölé fekszem, megtámasztva magam a feje mellett. 

  - Ha túl messzire megyek vagy te valamit nem szeretnél, esetleg nem tetszik akkor állíts le. Rendben? - nézek a szemébe. - Azt akarom, hogy jól érezd magad. - hajolok közelebb az ajkához, mire ő kicsit felemelkedik az ágyról és enyémre tapasztja az ajkait. - Ígérd meg, hogy szólni fogsz. - motyogom a csók közben.

  - Megígérem. - túr a hajamba, majd a nyakamnál fogva húz közelebb magához.

  Gyengéden csókolom, pedig sokkal jobban szeretném, de most nem akarom elsietni a dolgokat, semmit sem akarok vele elsietni. A vállamat markoló kezét összekulcsolom az enyémmel, majd magunk mellé helyezem. Erősen szorítja, de tudom, hogy ez a vágynak köszönhető, amit keltettem benne. Érzem a testén, ahogy ő is érezheti az enyémen.
  Lassan elszakadok az ajkaitól, majd szépen haladok lefelé, a nyakához, ahol alig egy perc elteltével meg is találom a gyenge pontját. A nyaka után pár csókot hintek a mellkasára, utána pedig a dekoltázsára is. Mosolyognom kell, annyira gyorsan kapkod levegő után, pedig még semmit sem tettem vele. Még semmit sem mutattam abból, amit képes vagyok elérni a lányoknál, de azt hiszem neki az a gyönyör nem is tudom milyen erős lesz... hiszen mások itt még nyugodtak, de ő már most teljesen szét van esve.
  - Olyan gyorsan ver a szíved. - suttogom, folytatva a hasával.
  - Mi-attad. - zihálja remegő hangon.
  Nem tudom, hogy itt már átlépnék-e egy határt, de nem állít meg, amit annak veszek, hogy ebben még benne van.
  Kicsit eltávolodom tőle, majd felhúzom a lábait és a belső combjára hintek néhány csókot, miközben fel-fel pillantok az arcára. Csukott szemekkel élvezi az érintésemet. Visszamászok fölé, majd megcsókolom, de most nm hunyom le a szemeim. Látni akarom a reakcióját. A bugyiján keresztül érintem meg, mire mosoly kúszik az ajkaimra, hiszen már most nedves, pedig még semmit sem csináltam, de úgy látszik neki ennyi is elég volt. Szemei hírtelen pattannak ki, elkapva az én tekintetem, de nem állít meg. Szorosabban préseli testét a kezemhez, többet kívánva, amit én meg is adok neki.
  - Ne hagyd abba. - suttogja.
  Ajkaim ismét elszakítom az övétől, majd áttérek a nyakára. A nyögéseiből ítélve, már közel van a csúcshoz.
  - Közel vagy? - morogom a fülébe.
  - Igen... - nyögi ki.
  Kicsit gyorsítok a tempón, majd ajkaim az övére tapasztom, hogy elfojtsam vele a hangját, ami kitörni készülődik...