24.rész - Bonyolult szerelem

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog nektek! Az első évad lassan a végéhez közeledik, de ne aggódjatok, mert lesz folytatás, ami kicsit más lesz, mint terveztem, de biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat! Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-------------------------------------------------------

Lottie Tomlinson

  Ez az utolsó itthon töltött napunk, holnap délben már indulunk is vissza, mivel két nap múlva a fiúknak a stúdióba kell lenniük, gyakorolni. Igazság szerint örülök, hogy visszamegyünk, hiszen ez azt jelenti, hogy láthatom Harryt, de a próbák miatt nem lesz olyan könnyű, kettesben lenni vele. 

  Már nem tudom, hogy meddig leszek még képes távol tartani magam tőle, mások jelenlétében, de amíg csak tudom nem adom fel. Nem tudom, hogy Louis, hogy fog reagálni, de abban biztos vagyok, hogy nem lesz valami kellemes, viszont semmit sem fog tudni tenni, hogy szétválasszon minket. Túlságosan is szeretem ahhoz, hogy elengedjem és azt remélem ez fordítva is így van.
  Sajnos Louis és köztem még mindig nem rendeződtek a dolgok. Ő nem akar nekem hinni, én pedig túl makacs vagyok ahhoz, hogy engedjek és hagyjam, hogy azt higgye, amit ő akar. Egyik eset sem jó, de ez, hogy alig beszélünk rosszabb mindnél. Azért megyek velük, hogy vele töltsek egy kis időt, most pedig köszönésen kívül egy szót sem váltunk, hacsak nem muszáj.
  - Lottie vacsora! - hallom meg anya hangját, mire sóhajtva kelek fel az ágyamról. Nem szeretek úgy tenni mintha minden rendben lenne, de a kicsik nem tudják, hogy most nem igazán vagyunk beszélő viszonyban Louis-val.
  - Megyek. - kiáltok vissza.
  Telefonom a zsebembe csúsztatva indulok ki a szobámból. Már a lépcsőről leérve is hallom a nevetést, ami engem is mosolyra késztet, bár ez most nem olyan őszinte, mint szokott. Belépve a szobába, megkerülöm az asztalt és elfoglalom a helyem, ami anya és Lou között van.
  - Nem akarom, hogy elmenjetek. - mondja szomorúan Daisy. - Lottie is szomorú, ő sem akar menni. - mutat rám.
  - Ne aggódj kicsim, hamarosan újra találkozunk. - erőltetek magamra mosolyt. - Nagyon fogtok hiányozni, de ígérem, hogy minden nap beszélni fogunk, ahogy eddig is tettük. Rátok mindig szakítok majd időt.
  - Ahogy én is. Lehet, hogy nem olyan gyakran, mint Lottie, de ígérem én is ott leszek néhány beszélgetéskor. - szólal meg Louis is.
  Az este nagy részét azzal töltöttük, hogy a kicsikkel játszottunk, majd miután mindenki elfáradt eldöntöttük, hogy megnézünk egy filmet, így közösen, mielőtt még eltennénk magunkat másnapra.

***

  A búcsú nem volt könnyű, de mikor szokott az lenni?! Senki sem szeret búcsúzkodni, én magam is ezt utálom a legjobban, mert ilyenkor eszedbe jut, hogy mikor láthatod újra a családod. Nekem erről fogalmam sincs, szerintem Paulon kívül senki sem tudja, mikor lesz még egy hosszabb szünet, amikor hazalátogathatunk. 

  Ma reggel vettem be a bogyót, mivel kezdtem azt érezni, hogy nem bírom tovább nélküle és ez valószínűleg Lounak is feltűnt volna, amit nem akartam kipróbálni. Már csak két szemem van. Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni. Nehéz volt leszűkíteni heti két darabra ezt az egészet és néha még most sem bírom, de le akarok szokni, bár már nem vagyok olyan biztos, hogy ez egyedül menni fog, mint voltam. Lehet, hogy segítségre lenne szükségem, de ezt csak úgy érhetném el, ha elmondom a fiúknak, azt pedig nem szeretném. Nem akarom, hogy tudják mit művelek magammal. Nem akarom, hogy csalódjanak bennem...

  - Nézd - töri meg a csendet közöttünk - nem tudom, hogy mit gondoljak, de kérlek beszélhetnénk. Utálom, hogy itt ülsz mellette és meg sem szólalsz. Megpróbálom elfogadni, hogyha azt akarod, de az a baj, hogy ismerem Harryt. De téged is, tudom, hogy nem hazudnál nekem, de benne nem bízok...

  - Louis kérlek ne menjünk megint bele. - fordulok felé. - Beletörődtem, hogy nem hiszel nekem, de ne várd, hogy minden olyan legyen közöttünk, mint volt, mert én nem olyan személy vagyok, aki mindent elfelejt. Szeretlek és fontos vagy, de idő kell, míg elfelejtem ezt, hogy számodra még mindig gyerek vagyok. Lehet, hogy igazad van, az vagyok még, de tudok magamra vigyázni, tudom, hogy mi a jó nekem és mi nem az. Nem akarom, hogy kiossz, mert azt te sem bírtad sosem, én sem. 

  - Mit szólnál, ha nem beszélnénk többet erről? - kérdi felém pillantva.

  - Annak nagyon örülnék, de ettől még nem lesz olyan minden, mint volt. - nézek a szemébe.

  - Rendben. - bólint rá.

  Ennek a beszélgetésnek köszönhetően már nem olyan feszült közöttünk a hangulat, de még mindig lehetne jobb. Louis morogva húzza ki a zsebéből telefonját, majd pillant a képernyőre és tolja felém a készüléket.

  - Megtennéd, hogy beszélsz Liammel? Nem akarok balesetet okozni. - teszi hozzá.

  - Persze. - veszem el tőle, majd húzom el a zöld gombot. - Szia Liam. - köszönök neki mosolyogva.

  - Lottie? - szól bele egy rekedt hang, ami biztosan nem Liamhez tartozik. 

  - Igen én vagyok az. - felelem nyugodtan.

  - Louis is ott van melletted gondolom, így semmit sem mondok, majd úgyis találkozunk. - mondja alig hallhatóan. - Liam azt szeretné tudni, hogy mennyi még míg ideértek, mert Niall mindjárt éhen hal, mint mindig. - nevet fel.

  - Szerintem még egy óra biztosan lesz. Menjetek, nehogy meghaljon attól, hogy már egy órája nem evett. - kuncogok. - Majd írunk, ha ott vagyunk és mi is csatlakozunk hozzátok. - teszem hozzá.

  - Rendben, akkor hamarosan találkozunk. - köszön el.

  - Hamarosan. - teszem le a telefont. - Csak azért hívtak, hogy megkérdezzék, hogy mennyi idő kell még, mert Niall éhes. De mondtam, hogy menjenek csak, mi majd csatlakozunk hozzájuk, mikor megérkeztünk. - közlöm Louis-val is.

***

  "Hol vagytok?"- olvasom el Harry üzenetét, mire csak annyit válaszolok neki, hogy alig pár méterre tőlük, csak nagy a dugó. 

  Akaratom ellenére is nevetésben török ki, mikor mindkettőnk hasa hangosan korog fel. Éppen most szálltunk ki a kocsiból és indultunk el az utcán, így elég sokan felénk kapják a fejüket, mikor meghallanak minket. 

  Beérve egyből megcsap a kaja illata, mire megkönnyebbülten nyögök egyet, hogy már nem választ el sok attól, hogy egyek. A fiúkat egyből kiszúrom a sarokban, mivel vadul integetnek nekünk. Louis felé fordulok és megszólalok.

  - Elmegyek a mosdóig. - rábólint, majd elindul a többiekhez én pedig a fürdők felé. 

  Hamar végeztem, de nem volt elég bátorságom kimenni a többiekhez. Mert tudom, ha megtenném, akkor biztosan megölelném Harryt és az nem vené jól ki magát. Kezeim a csempére helyezem, majd próbálom megnyugtatni magam. Nem mehetek ki közéjük ilyen állapotban. Az ajtó nyílására kapom fel a fejem, majd egy mosolygó idegennel találom szembe magam, aki elfordítja a fürdő zárját, majd a karjai közé zár. 

  - Ez a női mosdó. - sóhajtom a pólójába. - Nem lenne szabad itt lenned. 

  - Én ott vagyok, ahol te is. - morogja a nyakamba. - Különben is az csak egy jel, senki sem jöhet be mivel bezártam. 

  - Igen, pont ez az Harry. Feltűnő lesz, hogy be van zárva az ajtó... - ám ahogy megpillantom csillogó szemeit teszek a szabályokra. - Tudod mit? Nem érdekel, csak csókolj meg végre!

  Hatalmas vigyorral az arcán teljesítette kérésem, mire én gondolkozás nélkül túrok göndör fürtjei közé. Kezeivel a csípőmet szorongatja, majd egy kicsit megemelve, lábaimmal átölelem a derekát, így testünk közel kerül egymáshoz. Mindketten zihálunk. 

  - Harry vissza kell mennünk, különben a többiek észreveszik, hogy túl sok ideje vagyunk el. - tolom el egy kicsit magamtól, amit ő egy morgással jutalmaz. - Ígérem, hogy folytatjuk, de később mikor csak ketten leszünk. - suttogom az ajkára.

  - Nem akarlak elengedni. - néz a szemembe. - Nem érdekelnek a többiek, én veled akkor lenni. - csókol meg.

  - Én is. - motyogom. - De most nem lehet. - rázom meg a fejem eltávolodva tőle. - De ígérem, hogy már nem kell sokat várni... 

  Morogva engedett le, majd viharzott ki a fürdőből. Ő is tudja, hogy ez a helyes. Nekem sem volt könnyű megálljt parancsolni magamnak, de muszáj volt megtennem, mert nem akarom, hogy balhé legyen. Egyszer majd lesz, de az biztosan nem ma lesz. Hajamat megigazítva, hagyom el a fürdőt, majd indulok el a fiúkhoz, de amint megközelítem az asztalukat feltűnik, hogy Harry még mindig nincs ott. 

  - Sziasztok! - üdvözlöm őket, majd leülök a szabad helyre, ami gondolom Harry mellett van.

  - Ez csak nekem volt fura? - vonja fel a szemöldökét Zayn, mire kérdő pillantást vetek rá. - Az előbb jött vissza Harry, dühösen és azt mondta el kell valamit intéznie, sürgősen, majd elviharzott. - magyarázza nekem. 

  - Amikor idejöttünk, még semmi baja sem volt. - vonja meg a vállá Niall. - Azóta ilyen mióta, elment elintézni egy hívást.

  Az nem hívás volt, hanem én. Miattam lett dühös. De ő magam is pontosan tudja, hogy muszáj volt megállítanom. 

  - Majd elmondja, ha akarja mikor hazaérünk. - mondja nyugodtan Liam. - Biztosan csak a telefon idegesítette fel.  

  - Talán utána kéne mennem. - sóhajt fel Lou. - Ilyenkor nála az 'elintézek valamit' azt jelenti, hogy leissza magát, majd tök részegen befekszik valaki ágyába és mikor felébred semmire sem emlékszik majd. Megyek megkeresem, mielőtt ismét címlapon lesz. - áll fel. - Vigyázzatok rá. - mutat rá. - Később találkozunk. 

  A vacsora további részében a fiúk beszélgettek, néha én is felnevettem, de inkább a gondolataimba merültem. Ha Louis részegen hozza haza az én hibám lesz. Nem akarom, hogy miattam igya le magát, azt meg még annyira sem, hogy másnak az ágyában kössön ki. Lehet, hogy nem vagyunk együtt, hiszen ezt sosem mondtuk ki, de nem akarom őt más nővel látni. Ő hozzám tartozik.

  - Hé jól vagy? - rúgja meg a székem Zayn. - Nagyon csendes vagy. - néz rám. 

  - Persze, csak kifárasztott az út. - vonom meg a vállam. - Azt hiszem, amint visszamegyünk ledőlök és holnap már sokkal jobb állapotba találtok. - mosolygok rá. 

   Fél óra múlva már a szobámban ülök az ágyon, de Louis és Harry még mindig nem jött vissza. Már azon jár az agyam, hogy írnom kéne neki, hogy sajnálom, de nem merek, mert szinte biztos vagyok, hogy Louis is meglátná... Csak annyit szeretnék, hogy biztonságban érjen haza.

  Pár perc elteltével arra leszek figyelmes, hogy lentről hangokat hallok, így közelebb megyek az ajtóhoz és meghallom, Harry hangját, ami az egész házban zeng.

  - Csak egyszer az életben enged meg, hogy boldog legyek. - kiáltja. - Csak egyszer.

  - Harry, fejezd be, mindenkit felkelttel! - szidja le Lou. - Most szépen menj fel a szobádba és feküdj le. - morogja.

  Lépteket hallok, majd ajtócsapódásokat. Bármi is lesz én átmegyek hozzá, csak megvárom, hogy Louis elaludjon. 

  Csendben lépek ki a szobámból, majd indulok el Harry szobája felé. Louis szobájára pillantok, de sötétség borul rá és halk horkolás szűrődik ki rajta, ami azt jelenti, hogy már alszik. Viszont Harry szobájában még mindig égnek a lámpák, így egy kopogás után benyitok...