Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Végre sikerült olyan hosszúra írnom, milyenre terveztem.
Amint láttátok már az előző részben is történtek dolgok, hát itt
ezeket fokoztam kicsit, aminek remélem örülni fogtok.
Kíváncsi vagyok a véleményeitekre, amit bízom benne meg is osztotok
majd velem. Köszönöm az olvasókat és a bíztatásokat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!
-----------------------------------------------------------------------
Lehunyom szemeim, elaludni mégsem vagyok képes. Louis alig pár perce aludt el, én pedig egy órája próbálok és semmi, ő meg alig tíz perce feküdt le és már szunyál is. Hát igen, ennek is megvan a maga oka. Őt nem kérte meg senki sem, hogy bújjon be mellé az ágyba, de engem igen. Egy kisebb részem talán még élvezné és szeretné is, ám ott a nagyobbik részem, ami tiltakozik. Úgy érzi, hogy ezzel hibát követ el, ami nagy valószínűséggel igaz is, hiszen mi sosem lehetünk együtt. Ennek nem csak Louis az oka, hanem úgy minden. Különbözünk és ez nem jó. Úgy érzem magam, mintha szórakoznának velem, ami lehetséges teljesen igaz. Hiszen mi a francért csókolgat és beszél hülyeségeket az egyik percben a másikban pedig úgy viselkedik, mintha idegen lennék számára.
Mindenki tudja, hogy ez nem igaz. Én is tudom, de bármennyire is próbálnám elképzelni magunkat együtt, nem megy, valami nem engedi. Nem is hasonlítunk, különböző a gondolkozásunk és a szerelemhez való hozzáállásunk. Én hosszú távra tervezek kapcsolatot kialakítani, míg ő nem. Nem akarok egy lenni a sok közül. Mert azok a lányok képesek lennének őt elkerülni, de én nem hiszen Louis haverja és biztos vagyok benne, hogy nem egyszer találkoznék vele mikor meglátogatnám a bátyám.
Kivételesen háttal fekszem neki, bár erőteljesen érzem magamon a tekintetét. Tudom, hogy mire vár, de az biztos, hogy nem kapja majd meg. Bármennyire is szeretnék a karjai között elaludni, nem tehetem meg. Igaz már nem kéne rosszul éreznem magam Colin miatt, de valamiért mégis azt tenném. Lehet, hogy szakítottunk, de szeretem őt. Bár nem annyira, mint ahogy Harryt kedvelem, de még mindig fontos nekem.
Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor hallom hogy megmozdult. Azt reméltem, hogy most végre aludni fog, de tévedni emberi dolog nem? Egyáltalán nem azt tette. Hanem felállt és leült az ágyam szélére, majd felemelte a takarót és magát is betakarta vele. Tisztán érzem a testéből áradó meleget, annyira közel van hozzám, mégis olyan távolinak tűnik.
- Tudom, hogy nem alszol. - suttogja rekedt hangon. Próbálom figyelembe se venni, bár ez csak addig megy, míg magához nem húz és nem helyezi hasamra kezét. Kiráz tőle a hideg, a szívem őrült tempóban kezd dübörögni, én pedig egyre nehezebben kapok levegőt. Úgy érzem, mintha fojtogatna a közelsége. Miért váltja ezt ki belőlem, puszta jelenlétével? - Meddig szeretnéd még tetetni, hogy észre sem vettél? - vezeti lejjebb a kezét, ami immár csupasz combomon pihen meg. Eddig bírtam, míg ki nem szalad egy halk sóhaj az ajkaim közül.
- Ne csináld ezt... - kérlelem halkan, bár igazság szerint inkább könyörgöm az érintéséért. A keze alatti bőröm már szinte ég, érintésétől.
- Miért ne tenném Lottie? - morogja a fülembe. - Hiszen ezt akarod nem? - kezdi el ide-oda húzogatni a kezét. - Miért nem jöttél? Én vártalak, de egy adott pillanatban nekem is elfogyik a türelmem, így ha te nem jössz hozzám, akkor majd jövök én hozzád.
- Mire jó ez neked? - kérdem remegő hangon. - Miért jó neked, ha szórakozol velem? Élvezed?
- Sosem említettem, hogy szórakozom veled. - jelenti ki. - Te azt érzed, hogy csak szórakozom veled? - kérdi halkan.Tudom, hogy rossz ötlet, de látnom kell a szemét, mikor kimondom, amit szeretnék, így lassan megfordulok, mire közelebb már nem is kerülhettem volna hozzá. Nyelek egyet, majd a városból beszűrődő fény jelenlétében a szemébe pillantok.
- Miért talán nem ezt teszed? - fejét rázva tiltakozik. - Szerintem meg de. Az egyik percben úgy érzem, mintha én csak egy idegen lennék számodra a másikban meg úgy kezelsz, mintha a barátnőd lennék, ami egyáltalán nem igaz. Nem vagyok az és nem is leszek, Harry. Te is tudod, hogy nem menne, mi nem illünk össze. - nézek a szemébe, miközben próbálom visszatartani könnyeim.
- Ne mondj olyat, amit megbánsz. - mondja lágyan. - Honnan tudod, hogy nem működne, ha még meg sem próbáltuk. Tudod nem szép, ha a dolgokat már akkor elítéled, amikor még meg sem történtek. Az, hogy máshogy viselkedek veled a többiek jelenlétében az azért van, hogy ne ártsak neked, mert egyet biztosan tudok, ha ezt Louis bármikor is megtudja előbb engem öl meg, majd téged. Gondolom ezek nincsenek eltervezve a jövődben.
- Te nem látod mennyire különbözik a világunk? - kérdek rá. - Teljesen ellentétek vagyunk. Te énekelsz és turnézol, az egész világ ismer...
- Ahogy téged is ismernek. - vág a szavamba.
- Lehet, de engem nem vesz körül millió lány, amint kilépek a házból. Nem kell menekülnöm előlük, neked igen. Különbözünk és így nem is menne.
- Elítéled a lehetőségünket mielőtt még meglett volna. Különben meg csak egy kis fizika Lottie. Nem vagyok jó benne, de ennyit én is tudok. Az ellentétek nem taszítják egymást, hanem vonzzák. Szóval ne mond azt nekem, hogy nem menne, mert nem hiszem el. Ha egy esélyt sem adsz akkor miért menne?
- Milyen esély, Harry? Nem veszed észre, hogy ez már most el van ítélve, pedig még semmi sincs. Louis kinyírna, ha bármi is történne közöttünk. Én pedig nem szeretném úgy letölteni a hátralévő hónapokat, hogy kerüllek, hiszen úgysem menne....
- Úgysem tudnál. - vigyorodik el. - Nem adnék rá esély és arra sem fogok, hogy nemleges választ adj a kérésemre. Szeretném megpróbálni Lottie, minden kockázatot vállalok, az sem érdekel, hogy ezért Louis kiborul rám. Ez van, máskor is történt ilyen, de még mindig barátok vagyunk.
Semmit sem mondok neki, mert fogalmam sincs mit kéne tennem. Azt mondja mindent vállal csak azért, hogy esélyt adjak neki, de itt az a nagy kérdés, hogy én képes lennék mindent vállalni pár hónapért. Hiszen szeretem és ez semmit sem változott három év alatt, bármennyire is szerettem volna. Most pedig ha esélyt adok az is lehet, hogy semmi sem menne, hogy csak szenvednék. Vagy ha mégsem így történne akkor végetérne ez a turné és ezzel a mi kapcsolatunk is. Mire feleszméltem a gondolkozásból az arca túl közel került hozzám.
- Csak - nyom egy puszit az arcomra - egy - most pedig a szám sarkába, mire levegőt is elfelejtek venni - esély. - suttogja ajkaimra. Minden megállt körülöttem. Semmi sem érdekelt, nem tudtam semmire sem koncentrálni, csak az ajkaira, ami szinte összeér az enyémekkel. - Nem foglak megbántani. - néz a szemeimbe. - Sosem tenném.
- Ahogy a többi lánnyal sem tetted. - suttogom. Szerettem volna megfordulni de megállított benne, Kezét a derekamra tette és nem engedett el, majd az ajkait az enyémekre tapasztotta, mire minden próbálkozásom abbamaradt.
Egy ideig semmit sem csinált, de amikor észrevette, hogy eszem ágába sincs őt eltolni magamtól, lágyan mozgatni kezdi ajkát az enyém ellen. Szemeim erősen szorítom össze és engedem szabadjára könnyeim. Oly rég vártam már erre, de akkor miért sírok? Miért nem tudok mosolyogni és örülni, hogy végre megtörtént? Miért érzem azt, hogy hibázom?
Remegő kezem felvezetem a mellkasán, majd lassan a tarkójára, ahol megállapodok. Harry egy hírtelen mozdulattal maga ará présel. A testeink összeérnek, magamon érzem enyhe súlyát is, bár nem az egészet, mivel egyik karjával a fejem mellett támaszkodik. A másik kezével pedig a hajamba túr. Egy érzés, amit már rég nem éreztem most újjáéledt bennem. Vágyom rá, akarom őt. Szeretném, hogy legyen valami közöttünk, de attól félek csak szenvedés lenne belőle. Még ebben a halvány fényben is látom, ahogy csillognak a szemei miközben engem néz, ám ez egy pillanatnál sem tartott tovább, ugyanis most a nyakam kezdte el lány csókokkal elhalmozni. Mikor elér ahhoz a ponthoz, ami a gyengém felnyögök, ő pedig elmosolyodik. Hírtelen lököm le magamról, mikor feleszmélek mi a fene is történik most.
Mielőtt még megláthatnám érthetetlen arcát, oldalra fordulok. Louis ágyát bámulom megállás nélkül. Basszus! Itt van alig két méterre tőlünk, mire pedig majdnem felfaltuk egymást. Mi lett volna, ha felébred és észreveszi. Mi lesz holnap mikor megkérdi miért kerülöm Harryt? Mi lesz amikor rájön az okára? Istenem, egy idióta vagyok! Hallom, ahogy felsóhajt mellettem, majd közelebb bújik hozzám. Tudom, hogy hallja halk szipogásom, hiszen a szobában csend uralkodik.
- Ne sírj. - karol át. - Kérlek, nem tudom elviselni ha sírnak körülöttem, elszomorít.
- Ez nem történhetett volna meg. - motyogom. - Soha, nemhogy egy ággyal arrébb a Louisétól. - teszem hozzá.
- Nem lesz semmi baj. - puszil a nyakamba. - Semmit sem tud és nem is fog, csak ha te is készen állsz majd rá, nyugtat meg.
- És ha sosem állok majd készen? Mi van ha én ezt nem akarom?
- Akarod. - szuszog a nyakamba. - Tudom, hogy így van különben nem tetted volna, amit...
Tudom, hogy hiába mondanék bármit is egy szavam sem hinné el, amiben teljesen igaza is lenne, hiszen még én magam sem hiszem el őket. Csak megijedtem attól, ami történt. Lehet, hogy azt mondom nem akarom, de a testem teljesen máshogy reagál, amivel elárulom magam. Pontosan tudja, hogy mennyire akarom és egyben mennyire is félek tőle. Hiába próbálnám letagadni, elrejteni őket nem menne sokáig. Talán egy óráig sem. Túl régóta vágyom már erre, nem lennék képes neki ellenállni, bármennyire is érezném helytelennek az egészet. Mivel biztosan nem menne el, ha megkérném őt sem, így lassan álomba ringatom magam ölelő karjai között.
- Khm - köszörüli meg valaki a torkát, mire én résnyire nyitom a szemeim, de azon nyomban felébredek, ahogy belepillantok abba a kék szempárba, ami szikrázik a dühtől.
Basszus! Nem is kell magam mellé néznem, mert pontosan tudom, hogy miért ilyen dühös a bátyám. Harry itt alszik mellettem, miközben magához ölel. A francba! Hogy aludhatott itt egész éjjel? Nem gondolt a reggelre?
- Megmagyaráznád nekem ezt Lottie? - morogja Louis. Mondhatnám, hogy akaratom ellenére könyökölök Harrybe, de nem így van. Egyedül ezt képtelen lennék végigcsinálni, szükségem van rá.
- Mi a baj? - motyogja álmos hangján.
- Hát te is felébredtél. - csapja össze kezeit Louis, mire Harry azonnal elenged és felül az ágyban. amiben én is követem őt. - Nagyon örülnék, ha villámgyorsan előállnál valami hihető indokkal miért öleled magadhoz a húgom, Harry, te pedig, hogy miért engeded ezt? - fordul felém.
- Én... - suttogom.
- Lottie, csak rosszat álmodott az éjszaka közepén, én pedig felébresztettem és kérésére vele maradtam. - vonja meg a vállát Harry. Nem szeretnék neki hazudni, de ebben az esetben ez jobb döntésnek bizonyul, mint az igazság.
- És akkor miért nem nekem szóltál? - kérdi tőlem.
- Mivel te nem ébredtél fel, de én igen így gondoltam nincs értelme téged is felébreszteni, ha már én fent vagyok. - szólal meg helyettem Harry.
- Rendben. - szűkíti össze a szemeit. - Legközelebb viszont ébresszetek fel, ha megkérhetlek rá titeket, anya rám bízott nem pedig Harryre. - aprót bólintok. - Tíz perc múlva lent találkozunk a kantinban. - lép ki az ajtón, mire én azonnal felsóhajtok majd visszadőlök az ágyba.
- Köszönöm. - pillantok Harryre. - Fogalmam sincs mit mondtam volna neki, ha te nem szólalsz meg.
- Semmiség. - mosolyog rám. - Később beszélnünk kell majd a történtekről. - néz a szemeimbe, mire én azonnal elpillantok róla.
- Később. - pattanok ki az ágyból, majd szaladok be a fürdőbe.
Remek. Mi lesz velem a mai napon? Fogalmam sincs, hogy fogom kibírni a próbájukat, majd az utána lévő koncertet, amire már megígértem, hogy elmegyek. Az egész napom velük töltöm majd és végig fogom izgulni az összes pillanatot, amíg a közelében leszek. Jól megoldottad Lottie!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése