9.rész - Emlékek

Sziasztok!

Kicsit későn, de meghoztam az új részt. 

Nem szeretnék hozzá sok mindet fűzni, csak remélni tudom, 

hogy tetszeni fog. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat.

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

  Már lassan egy órája próbálom megszüntetni a cikázó gondolataimat, hogy végre aludhassak, de természetesen nem sikerül. Minnél jobban szeretném őket megszüntetni, annál több kép villan be. Olyan képek, amelyeknek nem szabadna. Olyan képek, amiket legszívesebben kitépnék az emlékezetemből. A legtöbb ember erre biztosan azt hinné, hogy azért mondom ezt, mert szörnyű emlékek ezek, de erről szó sincs. Pont az ellenkezője. Ezek szép emlékek vagyis úgy is nevezhetjük őket. De ha csak rájuk gondolok, nem vidámság tölt el, hanem szomorúság. Furcsa dolog ez, én magam is tudom, de nem szeretek arra gondolni, hogy milyen volt ebben a házban, pár évvel ezelőtt. Akkor még nem ebben az ágyban aludtam, sőt még nem is ebben a szobában. De ami a legfontosabb nem egyedül. Igaz alig múltam el 14 éves akkoriban, de nem bántam, mivel biztonságban éreztem magam. De akkor még nem sejtettem, hogy ekkora következményei lesznek a cselekedetemnek. Eleinte igaz, hogy tiltakoztam. Egyáltalán nem volt kedvem, egy nálam idősebb fiúval aludni, de Louis rábeszélt. Hülye okokat talált ki, de valamiért én mégis elhittem neki. Azt mondta, hogy ő a többiekben nem bízik meg annyira, hogy ezt megengedje nekem, mivel hozzájuk még nem került olyan közel. Azt is mondta, hogy vele is aludhatnék, de neki túl kicsi az ágya és nem férnénk el rajta ketten. De természetesen az igazi oka annak, hogy más nyakára lettem sózva, az nem más volt, mint az, hogy a vendégszobát akkor újították. Ezért lettem én Louis legjobb barátjának a szobájába száműzve két éjszakára. 

  Még most is emlékszem, hogy milyen félénk és visszahúzódott voltam, amikor beléptem a szobájába. Ő az ágy szélén ült és kedvesen mosolygott rám, én pedig gombóccal a torkomban álltam az ajtóban. Meg sem mozdultam, hiába mondta, hogy nem fog bántani. Tudtam, hogy nem tenné, nem is ezzel volt a baj. Sokkal inkább azzal, hogy akkor aludtam Louison kívül először mással. Emlékszem, hogy kuncogott, amikor ő közeledett hozzám, én pedig egyre távolabb húzódtam tőle az ágyban, az sem zavart, mikor majdnem leestem, de szerencsére nem hagyta, mert nevetve visszarántott.

  Arra is emlékszem, hogy ébredtem fel. Hogy a testem minden porcikája lángolt és remegett. Én oldalra voltam fordulva, az ő keze pedig a derekamon pihent, míg a teste teljesen hozzám volt simulva. Most is beleborzongok, ha csak belegondolok, hogy mennyire szeretném azt újra átélni. Tudom, hogy nem lenne szabad ilyenre gondolnom, nem csak azért, mert barátom van, aki szeret engem, hanem, mert sosem fog újra megtörténni. Mert ő nem úgy tekint rám, mint egy lányra, hanem csak, mint egy testvérre, akit meg kell védeni.

  Bár azt még mindig nem értem, hogy Louis miért mondta, hogy neki tetszenek az olyan lányok, mint én. Hiszen rám sem néz, volt szerencsém tapasztalni három éven keresztül. Én neki sosem leszek több, mint egy kislány. Valószínűleg, ha Louis megtudná, hogyan is éreztem iránta akkor biztosan nem ebben az ágyban feküdnék és próbálnék elaludni, hanem a saját ágyamban otthon. De szerencsére ő ezt sosem fogja megtudni, mert én azt nem hagyom neki, Eleanor pedig nem fogja a tudtára adni, remélem.

  Amikor az órára pillantottam, az pontban hármat ütött. Csodás. Mivel úgy éreztem, hogy az alvás ma nem fog összejönni, úgy döntöttem, hogy lemegyek és nézek egy filmet vagy valamit, hátha attól elálmosodom. Lassan nyitottam ki az ajtón, majd lopóztam le a lépcsőn. Nem akartam, hogy a többiek felébredjenek. Leültem a kanapéra, kényelembe helyeztem magam, majd az egyik párnát magamhoz ölelve kezdtem el váltogatni a csatornákat. A legtöbb helyen hírek mentek, de persze találtam olyan adást is, ahol valami ijesztő film ment, de mivel én nem vagyok az a félős kislány otthagytam és nézni kezdtem. 

  Hát igen ez is egy átlagos horror film volt. A csaj egyedül van otthon, hangokat kezd hallani, majd úgy dönt, hogy utánanéz. Természetesen mire leér a házban elveszik az áramot, mire ő megijed. Aztán észrevesz, hogy a telefon is süket, na itt már rájön, hogy valami nincs rendben, így az ajtó felé siet, de mielőtt elérné azt egy kéz kinyúl érte és elkapja...

  - Lottie. - suttogta egy mély hang a hátam mögül, mire én akaratom ellenére is felsikítottam, de befogta a számat. - Csak én vagyok az. - kuncogott fel. - Ne sikíts, mert felébreszted a többieket, jó? - bólintottam.

  Hát rájöttem, hogy miért nem szabad fiúkkal horrort nézni. Mivel lehet, hogy megvédenek közben, de az is meglehet, hogy a frászt hozzák rád és te akaratod ellenére is megijedsz.

  - Te nem vagy normális. - kezdem el püfölni a kezemben lévő párnával. - Komolyan mondom, ez ma már a második alkalom, hogy megijesztesz, te ezt élvezed? - morgom halkan, pedig leginkább kiabálni szeretnék, de arra sajnos a többiek is felébrednének.

  - Nyugalom, Lottie. - kuncog fel, mire sóhajtva hátradőlök a kanapén. - Nem akartalak megijeszteni, sajnálom. - suttogja, mire én csak morogva átkapcsolom, mivel biztosan nem nézek vele horrort.

  Megállítottam az egyik zene adón, majd félfe rápillantottam. A könyökét a térdére hajtotta, majd minkét kezével a hajába túrt. Ahogy elnéztem nem csak én nem tudok ma éjjel aludni. Biztos vagyok benne, hogy feszült. Valamiért azt érzem, hogy azért szakítottak, mivel azon a bulin meglátott minket a csaja.. lehet, hogy tévedek, de nem hiszem.

  - Pokolba mindennel. - morogta az orra alatt. Gondolom azt hitte, hogy én biztosan nem hallom. Még egy rövid ideig bírtam nézni, ahogy magában szenved. Lehet, hogy távol kéne magam tartanom tőle, sőt biztos, de mikor ilyen állapotban van képtelen vagyok rá. Magam mellé tettem a párnát, majd mielőtt még meggondolhattam volna magam, hozzábújtam és szorosan megöleltem őt. Éreztem a feszült izma szép lassan elernyednek a kezeim alatt. - Lottie? - suttogta rekedt mély hangján. Feljebb ült, majd átdobta az egyik karját rajtam és ő is átölelt. - Miért csinálod ezt? - morogja a fülembe.

  A kurva életbe, mert szerelmes vagyok beléd! - kiáltja a belső énem, engem is meglepve.

  - Én nem tudom, csak nem szeretem, mikor szomorú vagy. - motyogom. - Tudod én mindig csak azt a fiút ismertem, akinek a mosolya gyönyörű és aki mindenkivel szeret viccelődni, de az most eltűnt és hát... szeretném, ha visszajönne. - teszem hozzá halkan.

  - Kérdezhetek tőled valamit? - kérdezte, mire én bólintottam egyet. Picit eltolt magától, majd a szemembe nézett. - Te haragszol rám valamiért?

  Már megint visszatértünk ehhez a témához. Miért hiszi azt mindenki, hogy én haragszom rá. Igaz nem viselkedtem vele valami szépen, de azért még nem haragszom rá, annyira.

  - Nézd, én nem tudom mit mondjak. - sóhajtom. - Nem haragszom rád, de megváltoztam, te is változtál és azóta eltelt három év. - suttogtam a végét, de biztos voltam benne, hogy meghallotta mivel kikerekedtek a szemei.

  - Én szerettelek volna felkeresni, de nem volt hozzá bátorságom. - motyogja, mire én döbbentem nézek rá.

  - Miért nem volt hozzá bátorságod?

  - Azt hittem, hogy ezzel több kárt teszek, mint jót neked. - sóhajtja. - Hiszen én a világ másik végén turnézok, miközben te otthon vagy. 

  - De arra nem gondoltál, hogy én lehet örültem volna, ha legalább beszélgetünk? - nézek a szemébe, ami felcsillog.

  - Nem tudom, Louisal féltem beszélni, így inkább hagytam az egészet. - fordítja el a fejét. 

  - Nézd sajnálom, hogy olyan bunkó voltam veled karácsonykor, csak nekem furcsa volt, hogy te onnan akarta folytatni, ahol abbahagytuk, hiszen az ezelőtt három évvel volt. - motyogom. - Nem akartam, hogy azt hidd haragszom rád, de nem esett jól...

  - Sajnálom. - mosolyog rám halványan.

  - Mosolyogsz? - vigyorodtam el. - Te tényleg mosolyogtál?
  - Igen. Én csak tudod könnyebb lenne ha... ha... á a francba is. - morogja.

  - Nekem elmondhatod, megbízhatsz bennem. - teszem a kezem a karjára.

  - Szakítottam a barátnőmmel, egy hülyeség miatt. - villan ismét düh a szemében. - De ha ezért képes volt szakítani, akkor biztosan nem ő az igazi, mert ha igazán szeretett volna akkor nem teszi ezt... - néz a semmibe.
  - Hát akkor nem érdemelt meg téged. - suttogom. - Lehet, hogy nem beszéltem veled és sok hülyeséget olvastam, de nem hiszem, hogy képes lennél egy lánynak is ártani úgy, hogy akarnád is azt.
  - Miért vagy most ilyen kedves velem? - kérdezi. Hát őszintén szólva én is kíváncsi lennék rá, hogy miért teszem ezt. Hiszen csak én fogok miatta később szenvedni.
  - Mert tudom, hogy most szükséged van valakire, akinek elmond, hogy mi bánt, akivel megoszd az érzéseidet és szinte biztos vagyok benne, hogy nekem inkább elmondanád, mint a többieknek. - vonom meg a vállam.
  Az elkövetkezendő öt percben csendben ülünk, csak a halk zene hallatszódik a tévéből. Kicsit kezdem magam furán érezni, de valamiért képtelen vagyok őt itthagyni, magába.
  - Te miért nem alszol? - törte meg végül a csendet.
  - Lehet, hogy hülyén hangzik. - nevetek fel kínosan. - De nem ismerem azt a szobát, nem érzem benne magam biztonságban.
  Harry rám mosolyog, amiből egyből rájöttem, hogy eszébe jutott az is, ami pár órája engem sem hagyott aludni.
  - Félsz egyedül aludni? - nézet rám, mire én elkaptam a tekintetem.
  - Én nem... én csak... csak... - dadogom.
  - Csak mikor utoljára itt voltál velem aludtál. - adja meg a választ helyettem, mosolyogva. Érzem, ahogy egyre gyorsabban ver a szívem, az arcomon pedig pír jelenik meg. - Igazam van?
  - Én... nem, igen... na jó nem tudom. - sóhajtom, mire ő kuncogni kezd. Biztos vagyok benne, hogy élvezi azt, hogy zavarba hozhat.
  - Miért nem jöttél át akkor? - hajol hozzám közelebb, mire nekem nagyra nyíltak a szemeim. Most komolyan azt kérdezte, amit?
  - Nem tartottam jó ötletnek. Igazából azt sem tartom annak, hogy az éjszaka közepén veled beszélek. - motyogom. - Talán vissza kéne mennem aludni. - pattanok fel, de elkapja a csuklóm még mielőtt elindulhatnék.
  - Egyedül nem tudnál elaludni. - mosolyog fel rám. - De tudod nálam elférünk ketten is, pont mint három éve.
  - Ez nem jó ötlet. - nyögtem ki nagy nehezen. - Te most szakítottál, én pedig már elég nagy vagyok, hogy magamban is elaludjak. - próbálom kihúzni a csuklóm, de nem enged el.
  - Oké, ebben igazad van. Louis ki is nyírna, ha velem találna egy ágyban téged. - ad nekem igazat. - De akkor maradj itt kérlek, mielőtt ismét azon járna az agyam, amin nem kéne.
  Mielőtt még rábólinthattam volna, megrántotta a csuklóm én pedig mellé estem, pontosan mellé. Morogva szabadítottam ki a csuklóm, majd fordultam felé. Próbáltam dühösen nézni, de mikor megláttam az aranyos gödröcskéit, akkor a veszekedés helyet inkább én is mosolyogni kezdtem. Visszatette a tévét arra a posztra, amit akkor néztem mielőtt ő még megjelent volna.
  - Ugye nem mondod komolyan? - kérdeztem halkan, mire ő csak szélesebben mosolygott rám.
  - Ha félsz, búj hozzám. - vigyorog rám, mire én durcásan hátravágtam magam, majd ismét az ölembe vettem a párnát, ő pedig felkuncogott.
  Fogalmam sincs, hogy meddig nézhettem a filmet. Igazából arra sem emlékszem, hogy mi volt benne, mivel teljesen elvonta figyelmem a mellettem ülő srác, akinek az ajkai mosolyra húzódtak, amikor észrevette, hogy őt nézem.
  Mielőtt még kinyitottam volna a szemem, szippantottam egyet, aminek következtében megcsapta az orrom egy kellemes illat. Ijedten nyitottam ki a szemeim, de amikor rájöttem, hogy hol vagyok egyszerre voltam nagyon dühös, de részben nagyon boldog is. Egy mellkason feküdtem vagyis valami olyasmit csináltam, a meleg és hatalmas keze pedig a derekamon pihent, amivel közel tartott magához. Amikor eljutott az agyamig is, hogy mit csináltam ijedten pattantam ki a karjai közül, csak reménykedni tudok benne, hogy nem látott meg senki sem még.
  - Mi történt? - kérdezte rekedt hangon Harry. Mikor észrevette az ijedt képem, vigyorogni kezdett. - Jól aludtál?
  - Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. - hadartam, majd felrohantam a lépcsőn egyenesen be a szobámba, ahol azt magamra csuktam, hogy ne jöhessen be rajta.

***

  Már teljesen elkészültem a bulira. Mini fekete ruhámban és magassarkúmban állok a tükör előtt. A hajam enyhén göndör, a sminkem pedig eléggé ütős. Louis biztosan nem fog neki örülni, de ez egy csepet sem érdekel, mivel ha már inni nem enged akkor legalább érezzem jól magam. Szerencsére túléltem a mai napot, bár nem volt könnyű, de ha arra gondoltam, hogy este bulizok akkor már kicsit sem érdekelt. A hangos zene már dübörgött a házban. Biztos vagyok benne, hogy már tartott a buli, de én nem akartam korán lemenni, mert akkor még minden unalmas, így viszont már nem, de még mielőtt ezt megtettem volna kivettem a táskámból a dobozom, majd belőle a fehér bogyót és forgatni kezdtem a kezemben. Tudom, hogy nem lenne szabad, pontosan tudom, de egyszerűen nem tudom elviselni a hiányát, szükségem van rá. Bekaptam, majd lenyeltem.

  - Nagy butaságot követsz el kicsilány. - suttogta egy hang.